hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A békés forradalmár
Interjú Jurij Orlovval

2005. 11. 29.
Az emberi jogi küzdelemben mérföldkőnek számított az 1975-ös Helsinki Egyezmény aláírása, amely a hidegháborút volt hivatott lezárni. Az aláíró keleti és nyugati tömb-országok egyebek mellett az emberi jogok szavatolását is garantálták. Ezt vették aztán hivatkozási alapul az előbb a Szovjetunióban, majd ennek nyomán külföldön is létrejövő Helsinki Bizottságok és egyéb jogvédő szervezetek, melyek a kommunista államokban illegálisan működtek. A visszaéléseket a nyugati nyilvánosság elé táró demokratikus ellenzékeknek elévülhetetlen része volt a békés átmenetekben, a kétpólusú világrend összeomlásában. A héten Magyarországon járt Jurij Orlov, a Moszkvai Helsinki Bizottság alapítója, a Nemzetközi Helsinki Szövetség tiszteletbeli elnöke. 



Jurij Orlov. Életét és szabadságát kockáztatta mások szabadságáért Fotó: IHF 

– Milyen előzmények vezettek ahhoz, hogy független gondolkodású értelmiségi, majd ellenzéki lett? 

– Nem volt személyes indíttatás, nem akartam revan-sot venni senkin, a családomban sem voltak politikai üldözöttek. Sokat olvastam, filozófus szerettem volna lenni, később rájöttem: ahhoz, hogy megértsem a természetet, először a fizikát kell megtanulnom, és utána jönnek a filozófiai problémák. Így lettem fizikus. De alaposan megismertem a valós életet is: dolgoztam gyárban, voltam katona, ott voltam a kollektivizálásnál – szörnyen öreg ember vagyok, már nyolcvanegy éves –, szóval láttam az ellentétet a szocialista társadalom teóriája és gyakorlata között. Szerettem volna megváltoztatni a rendszert. 

– Hogyan?

– Az első céljaim 1956-ban forradalmiak voltak. Úgy gondoltam, hogy a totalitárius hatalom nagyon veszélyes, és ha az egész világ ezt a politikát követi, az a civilizáció összeomlásához vezet. Tudtam a Hruscsov előtti megtorlásokról, ezért felszólaltam az SZKP XX. kongresszusán, ahol Sztálint és Beriját gyilkosoknak neveztem, és szocializmuson alapuló demokráciát követeltem. Emiatt elvesztettem a munkámat, kizártak a pártból, és a következő tizenhat évet Jerevánban töltöttem. 1972-ben tértem vissza Moszkvába.

– Szerencse, hogy túlélte.

– Igen, láttam, hogy a forradalmi hévvel nem sokra jutok, hiszen azonnal lecsuknak, mihelyt kinyitom a számat. A társadalom megváltoztatásához egyre inkább a forradalommentes megoldásokat kerestem, és az egyetemes emberi jogi doktrínában találtam meg a választ. A mozgalom a nyilvánosság eszközét használta fegyverül: a jogsértéseket dokumentáltuk, és szamizdatok formájában kicsempésztük nyugatra. Segítettem megszervezni a nemzetközi Amnesty Internationalt, utána pedig a Moszkvai Helsinki Csoportot. Ezután sorban letartóztatták a moszkvai csoport tagjait: rám hét év fegyenctelep, majd öt év száműzetés várt. De a Helsinki Mozgalom elindult, és nagyon gyorsan növekedett, mind a Szovjetunióban, mind külföldön. Idővel nyugati újságírók segítségét kértük, sajtókonferenciákat szerveztünk. Neves emigránsok támogattak bennünket külföldről, mind anyagilag, mind emberileg. Pénzünk nem nagyon volt, a saját költségünkön próbáltunk meg segíteni az embereknek, köztük a vallási vagy etnikai alapon üldözötteknek is. 



Gerald Ford amerikai elnök aláírja a Helsinki Egyezményt

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!