hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyilvános kivégzés

2005. 10. 04.
Kate Moss brit szupermodell nyilvános kokainfogyasztása karrierjének végét sejteti: a médiabotrány nyomán megbízói sorra felbontották vele a csillagászati összeg? reklámszerződéseket. A divat világában persze nem a drogozás ténye az újszerű, hanem az, hogy a rajtaütés ekkora nyilvánosságot kap, és van még a földön olyan ország, ahol az ilyesmi komoly botrányt kelt.

Kate Moss nemrégiben kellőképpen feldúlta a brit polgárok nyugalmát, amikor a televízió képernyőjén ország-világ szeme láttára szippantott fel tetemes mennyiség? kokaint. Szerződéseit visszamondták, nem számít mentségnek, hogy ilyen alapon a divatszakma színe-java visszavonulhatna. A modell írásban bocsánatot kért ugyan, de kolléganője, Naomi Campbell szerint – aki szintén megküzdött a drogokkal – ez nem elegendő. Ezt Moss is így gondolhatja, mert állítólag ugyanazon a brit magánklinikán keres gyógyulást, ahol egyszer már kezelték 1998-ban – állítja a News of the World cím? brit lap a harmincegy éves hölgynek egy barátjára hivatkozva. 

A szupermodellt – ahogy ez már minden bajba jutott sztár esetében lenni szokott – védelmükbe vették különböző hírességek is. Többek között barátnője, Sadie Frost színésznő, aki azzal érvelt, hogy a nagy divatházaknak ilyenkor nem kellene megjátszaniuk magukat, hanem jobban tennék, ha inkább segítenének a bajba jutott sztármodellnek és "mintaanyának" helyreállni, aki nem keveset tett azért, hogy London végre a divat egyik fővárosává emelkedhessen. Kate Moss segítségére sietett Catherine Deneuve francia színésznő is, aki sajátos logikával kijelentette, hogy a fiatal hölgy magánéletének semmi köze a hivatásához, és igenis joga van tönkretennie magát úgy, ahogy akarja. Az érvelés nem győzött meg mindenkit, a brit rendőrség például meglehetősen aggódik amiatt, hogy a botrányos képek miként hatnak a manapság nagyon is befolyásolható fiatalokra. (M. R.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!