hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kerülj elé

2005. 10. 04.
"Nem biciklizhetek a többiekkel, nem labdázhatok, nem látogathatom meg a barátomat, mert macskájuk van, nem mehetek táborba, mert ott nincs folytonos felügyelet." A gyerekek, akik között kétszer olyan gyakori az asztma, mint a felnőtteknél, ilyen és ehhez hasonló negatív élményekkel határozták meg egy angol felmérésben, mit is jelent számukra együtt élni ezzel a súlyos betegséggel. Szerencsére ma már nemcsak a hirtelen rohamok ellen van segítség, hanem megelőző terápia is a rendelkezésünkre áll. 

Az asztma a leggyakoribb gyermekkori – nem fertőző –, krónikus betegség. A hörgő nyálkahártyájának állandósult gyulladása, amely a hörgők időszakos szűkületével jár, amit a gyermek rohamszer? légszomjként, sípoló légzésként él meg. Oka eddig ismeretlen, de a tapasztalat azt mutatja, a betegség genetikai és környezeti tényezők komplex összejátszásának eredménye. 

Nem a hagyományos gyulladással állunk szemben, hanem a szervezetnek egy "félresiklott" védekezési mechanizmusával, minek következtében olyan anyagok termelődnek és rakódnak le a hörgőkben, melyek már maguk idézik elő a további súlyos tüneteket. Az asztmát a tudomány mai állása szerint semmilyen gyógyszerrel vagy terápiával nem lehet teljesen meggyógyítani, ám gyulladáscsökkentőkkel jelentősen javítható a beteg állapota.

Ma már sokféle, igen hatékony terápiás lehetőség áll az orvosok rendelkezésére. Azonban a gyermekek – különösen a kisebbek – nehezen vehetők rá, hogy belélegző készítményeket használjanak. Őket és szüleiket segíti az a nemrégiben megjelent cseresznye íz? rágótabletta, amely az Amerikai, illetve az Európai Tüdőgyógyász Társaság egyöntet? ajánlásával került be az asztma elleni fegyvertárba. Enyhébb és közepesen súlyos betegség esetén – attól függően, persze, hogy a gyermeknek milyen típusú asztmája van – akár magában is meghozhatja a kívánt hatást.

Azokban az esetekben is igen előnyös bevonni a terápiába a rágótablettát, amikor a gyermek az asztma súlyos vagy nagyon súlyos válfajában szenved. Ilyenkor ugyan nem hagyható el a helyileg ható szteroid készítmény, adagja viszont a rágótablettával való kombinációja miatt általában csökkenthető. 

A rágótabletta – amely nem hormonkészítmény – nemcsak azért előnyös szer a gyermekek kezelésénél, mert szájon át bevehető, és kellemes íze miatt szinte nem emlékeztet a gyógyszerre, hanem azért is, mert naponta csak egyszer kell bevenni. Használata esetén persze alapszabály a gyermektüdőgyógyász vagy gyermekallergológus előzetes felkeresése, először ugyanis ki kell deríteni, milyen jelleg? asztmáról van szó. Másrészt orvosi javaslat esetén a rágótabletta 90 százalékos támogatást élvez.
(Dr. Kósa Lajos allergológus főorvos, Svábhegyi Gyermekklinika)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!