hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egymilliárd elhízott ember
Világszerte súlyos probléma

2002. 08. 25.
A Föld minden országa, gazdagok és szegények egyaránt világméretű elhízásjárvány előtt állnak, és ennek komoly egészségügyi következményei vannak, de még inkább lesznek. A legaggasztóbb a helyzet az Egyesült Államokban, a nyugat-európai országokban és Kelet-Európában: itt a középkorú nők fele túlsúlyos. A súlyosbodó tendencia a fejlődő világban is jelen van. 

Egymilliárdra tehető az elhízott vagy túlsúlyos emberek száma a világon – áll abban a tanulmányban, amelyet kedden tett közzé az IOTF (International Obesity Task Force), a mintegy harminc elhízásellenes nemzeti szervezetet tömörítő Elhízást Kutató Nemzetközi Szervezet (AIEO) speciális bizottsága. A közlemény drámai hangon hívja fel a figyelmet a különösen a fejlett világot sújtó probléma gazdasági és egészségügyi következményeire. A vizsgálat szerint ma 280 millió ember tekinthető elhízottnak, ami azt jelenti, hogy a normál testsúlyánál legalább 30 százalékkal többet cipel magán. A kisebb súlyfelesleggel küzdők, azaz túlsúlyosak pedig 700 millióan vannak. S ami a legrosszabb: ezek a számok egyre növekszenek. 

A tanulmány megállapítja: az elhízás az összes egészségügyi kiadás 3–8 százalékát viszi el a fejlett országokban – ez legalább annyi, ha nem több, mint amennyit az összes rákfajta kezelésére költenek. A testsúly mértéken felüli gyarapodásával ugyanis növekszik a különféle betegségek kockázata, így a diabétesz, a rák, a magas vérnyomás, a szívbetegségek és a stroke rizikója. Ezek a betegségek pedig igen súlyos következményekkel járhatnak. Még az enyhe súlyfölösleggel küzdő emberek – különösen a hölgyek – esetében is hatszorosára nő a cukorbaj veszélye, az elhízottak esetében pedig ugyanez a kockázat 90-szeres! A női szervezetben a túlsúly a hormonrendszer egyensúlyának felborulásához is vezethet, így nem egy esetben a puszta fogyás jelenti a megoldást a meddőség problémájára.

A veszélyes súlyfelesleg kiszámítására egyébként a téma nemzetközileg elismert svéd kutatója, Per Björntorp a testtömegindex (BMI) módszerét ajánlja. A BMI a testsúly (kg) és a méterben kifejezett testmagasság négyzetének hányadosa. Ha az érték 20–25 kg/m2, akkor a testsúly normális, 25–30-as értéknél túlsúly alakult ki, és 30 kg/m2 felett már kóros elhízásról beszélünk, és ez a hozzá kapcsolódó betegségek nagyobb rizikóját is jelenti. 

Az elhízás kezelésére mostanában egyre több gyógyszer jelenik meg a piacon. A göteborgi professzor figyelmeztetése szerint azonban számos készítménynek súlyos mellékhatásai is lehetnek. A gyógyszeres kezelés önmagában nem tanácsos, csak a diéta és a mozgás kiegészítőjeként, és mindenképpen orvosi felügyelet mellett. (M. R.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!