Lowry könyve igen különleges ajándék lehet a már olvasni tudó 8–12 éves korosztály számára is. Nem egy álomvilágba kalauzol, hanem ízig-vérig valóságos helyzeteket és eseményeket ír le gyerekeknek, gyerekszemmel.
A regény 1943-ban, a német megszállás alatti Dániában játszódik, ahol két szomszédos család, egy zsidó és egy dán família kislányainak barátságán keresztül mutatja be a nemzet hőstettét, az ország zsidó lakosságának Svédországba menekítését. A dánok csaknem a teljes zsidó lakosságot – mintegy 7000 embert – csónakokon, kis hajókon juttatták át a skandináv országba. Az író a fiatalok számára teljesen feldolgozható, érthető és kedves stílusban, lebilincselően izgalmas cselekményvezetéssel idézi fel a történelmi korszakot. (Animus, 2001)
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »
Húsvét, az örömünnep
A szabadulás és a megváltás története »
Bán Mór: Hunyadi János a hit védelmezője volt
(ami a sorozatból eltűnt) »