hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Karácsonyi körkép
Tallózás az Amanában

2000. 12. 16.
A karácsonyi bódék csábításának nem könny? ellenállni. Ilyenkor az ember hajlamos arra, hogy minden útjába eső árut megvásároljon. Alábbi összeállításunk – amely az Amana 7 Kiadó üzletének kínálatából válogat – azoknak készült, akik értékesebb, maradandóbb ajándékokat szeretnének a karácsonyfa alá tenni.

A hetedik kerületi bolt fő erősségének az idei ünnepeken is a könyvválaszték bizonyul. Az újdonságok közül először dr. Michael Jacobson A Biblia és az egészség cím? munkáját érdemes megemlíteni. Ez a könyv nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a Szentírás, annak is elsősorban az ószövetségi része alapján áttekintse az egészséges táplálkozás bibliai alapjait. Jacobson kitér a betegségek szellemi okára, és ír a stresszről, valamint az alvás szerepéről is. A szellemi élet nagyon fontos területével foglalkozik A hit és megvallás, amelyet Charles Capps írt. Olyan témákat fejt ki benne a szerző, mint a hit törvénye, vagy a megvallás és a hazugság közötti különbség. Még kapható a keresztény élet egyik alapvető műve, Derek Prince Áldás és átok cím? könyve. A mélyebb bibliai tudás megszerzését segíti a Szent Pál Akadémia gondozásában tavaly megjelent Bibliai Atlasz, és az eredeti szövegre kíváncsiak bizonnyal haszonnal forgatják majd a terjedelmes Újszövetségi Szómutató Szótárt is. A feszültséggel teli és elgondolkodtató regényeket kedvelők számára az Elragadtatás után sorozatának legújabb kötete, A fenevad bélyege, vagy Frank Peretti Az eskü cím? thrillere szerezhet jó néhány izgalmas órát. A természettudomány iránt érdeklődők továbbra is megvásárolhatják Werner Gitt könyveit, melyek közül az Idő és örökkévalóság cím? ebben az évben jelent meg. A "szépen épült" város áll John Hagee könyve, a Végső hajnal Jeruzsálem felett fókuszában. Szülőknek szólnak Dr. Ross Campbell tanácsai, amelyek közül például a Dühöngő ifjak a kamaszkori haragot és annak "kezelési" módozatait részletezi. A kisebbek sem maradnak olvasnivaló nélkül, hiszen például az angol–magyar nyelv? Az első képes Bibliám a Könyvek könyve néhány fejezetével vezeti be a kicsinyeket a Biblia világába.

A videokazetták közül a nagyszabású Egyiptom hercege, és a különféle gospel- és soulkazetták emelhetők ki. A Máté evangéliuma, a Ben Hur szintén ott találhatók a polcokon, csakúgy, mint az ausztrál Hillsong istentiszteleti dalai.

Rengeteg stílus és irányzat képviselteti magát a mintegy kétszázféle könnyűzenei CD között. Csak néhány név: Elohim (messianisztikus dalok), The OC Supertones (ska), Jaci Velasquez (pop). A "nyugodtabb" melódiák az instrumentális lemezek között keresendők (pánsíp, ír zenék).

Végül érdemes szót ejteni az idegen nyelv? (angol, német, francia, orosz, spanyol) Bibliákról, és a Hangzó Biblia egyedülálló vállalkozásáról, amely néhány ószövetségi könyv kivételével a teljes Biblia anyagát felöleli.

(A Wesselényi és a Kertész utca kereszteződésénél található üzlet vállalja a postai kiszállítást is.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!