hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ingyenes képzés az édesanyáknak
A felnőttoktatás támogatásának új rendszere

2000. 10. 21.
Augusztus óta nagyszer? lehetőséggel élhetnek azok az anyukák (rendkívüli esetben apukák), akiknek gyermekeik nevelése mellett kedvük, ambíciójuk van arra, hogy önmaguk művelését se hagyják abba. A 2000. augusztus 23-án kelt 147/2000. kormányrendelet biztosítja, hogy akik az adott félév első napján terhességi gyermekágyi segélyben (gyás), gyermekgondozási segélyben (gyes), gyermeknevelési támogatásban (gyet) vagy gyermekgondozási díjban (gyed) részesülnek, és államilag nem finanszírozott, költségtérítéses képzésben vesznek részt, ingyen tanulhassanak. Tanulmányaik költségét az adott intézménynek az Oktatási Minisztérium átutalja. A rendelet annyira új keletű, hogy egyes oktatási intézményeknél az illetékesek csak a hallgatóktól értesültek róla.

A szakképesítést adó tanfolyamok elvégzése, a diploma vagy az előrelépést
biztosító tudományos fokozat megszerzése a rendszerváltás óta anyagi okok miatt
nagyon sokak számára elérhetetlen lett. Néhány hetes tanfolyamok ára húsz-harmincezer
forint, az államilag elismert több féléves oktatás ára pedig félévenként
meghaladja a százezer forintot. Akinek a meglévő mellett újabb egyetemi vagy főiskolai
diplomára van szüksége, az már milliós nagyságrendben kénytelen fizetni azért,
hogy továbbjuthasson. Ezt sajnos sokan még akkor sem engedhetik meg maguknak, ha
munkahelyük átvállalja a költségek egy részét. Még inkább igaz ez a kisgyermekes
családokra, ahol a létfenntartási költségek előteremtésének feladata egy személyre
hárul.

Amikor a gyermekek előbb érkeznek a tervezett időpontnál, az anyukák a megnövekedett
anyagi terhek mellett sokszor lemondanak a továbbtanulásról, hogy ne kelljen még a
tanulmányok költségeit is előteremteni. Az említett rendelet lehetőséget ad arra,
hogy ne kelljen feladni az eredeti elképzeléseket, és gyermekek mellett is hozzá
lehessen jutni a képesítéshez, diplomához.

Sokan úgy érzik, hogy sem erejük, sem idejük gyerek mellett tanulni, mások viszont
pontosan a szülés után döbbennek rá, hogy a cumisüvegek, pelenkahegyek és bébiételek
világa, a játszótér meg a nyuszibusz fizikailag fárasztó ugyan, de intellektuálisan
nem annyira kielégítő napi tevékenység. Az ő számukra ez a rendelet óriási lehetőség
a kilépésre. Nyilván áldozatokat kell hozni az eredményért, összeszedett életvitelre
van szükség – ilyenkor derül ki, mennyi mindenre lehet időt szakítani, ha akarja az
ember –, és a vizsgaidőszakok alighanem a többi családtagot is meg fogják kicsit
terhelni, de megéri a küzdelem. Az otthon töltött évek alatt még mindig jóval könnyebb
megvalósítani a (tovább)tanulást, mint később, hosszú kiesés után, esetleg már
munka mellett. Szülés utáni depresszióra is gyógyír lehet a tanulással járó új környezet,
a monoton napi ritmus megtörése, más egyetemistákkal való találkozás, beszélgetés
a nem kisbabákkal kapcsolatos dolgokról.

A kismamák nemcsak azon nyernek, hogy nem kell kifizetniük a tanulmányaik tetemes költségét,
hanem azon is, hogy a tanulmányok elvégzése után egészen más minőségben állhatnak
munkába. Azok az édesanyák sincsenek bebiztosítva az álláskeresés fáradalmai
ellen, akik szeretnének főállású anyaként otthon maradni, hiszen bármikor előállhat
olyan helyzet – akár átmenetileg is –, amikor nekik is pénzkereset után kell nézniük.
Ilyenkor a képesítés meszszemenőkig befolyásolja az elhelyezkedési és kereseti
lehetőségeket. Manapság egyébként is sokat emlegetett jelenség az élethosszig tartó
tanulás, a "life long learning", ami a tudás folyamatos gondozását jelenti, akár
átképzés, akár továbbképzés formájában, s lassan elengedhetetlen feltétele
annak, hogy a mindenkori munkaerőpiacon versenyképesek tudjunk maradni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!