hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ásványvízből is megárt a sok

2000. 09. 02.
Idén a kánikula következtében az ásványvizek fogyasztása kiugróan megemelkedett a többi szomjoltó itallal – sörrel, üdítővel, gyümölcslével – szemben. A tavaly május-júniusban elfogyasztott mennyiséggel összevetve ez évben 86 százalékkal ittunk többet ebben az időszakban, ami összességében mintegy 62 millió litert jelent.

Korunk bio-kultúrájában kétségtelenül egyre nagyobb keletje van az ásványvízfogyasztásnak.
Ez részben indokolt is, hiszen az ásvány- és gyógyvizek – melyekben hazánk
igencsak gazdag – számos egészségügyi problémánál gyógyhatásúak is lehetnek (például
emésztési nehézségek esetén), viszont a mértéktelen fogyasztás ebben az esetben is
gondokat okozhat.

Az ásványvizek között jelentős különbségek vannak azok ásványianyag- és
iontartalma, bizonyos anyagokkal dúsítottsága, szénsavassága tekintetében. Érdemes
tehát tanulmányozni az összetételüket feltüntető címkéket, mielőtt szinte
automatikusan raknánk bele a palackokat a bevásárlókocsinkba.

Az ásványi anyagoknak és fémeknek más-más élettani hatása van, mely az egyes
emberek egészségi állapotától függően egyaránt lehet kedvező vagy kedvezőtlen.
Így például kifejezetten ellenjavallt a nagy mennyiség? nátriumterhelés a szív- és
érrendszeri betegeknek, különösen a magas vérnyomással küszködőknek, illetve
egyes vesebetegségek esetén. Veseköves problémákat súlyosbíthat a kálcium, a magnézium,
a kálium, a foszfát és a bikarbonát bevitele. Csontrendszeri bántalmakban fontos ügyelni
a megfelelő kálcium-foszfát arányra. Az elfogyasztott kálium mennyisége sem közömbös
bizonyos szív- és vesebetegségekben. Gyomor- és emésztőszervi problémák esetén a
szénsav fogyasztása kerülendő. Tekintettel mindezekre, bölcs dolog szakorvos véleményét
figyelembe venni iyen panaszok esetén. Az ásványvíz kizárólagos fogyasztása azonban
– nyomelemekkel, ásványi anyagokkal dúsított élelmiszerek és multivitamin-tabletták
használatával együtt különösen – még az egészséges embereknél is a
szervezetnek az említett anyagokkal történő túltelítését, s így főként a keringési-
és kiválasztórendszer megterhelését okozhatja. Ezért a gyermekeknek, akik folyadékbevitelüket
nagyrészt vízből és kevésbé a szilárd táplálékokból fedezik, szintén nem tanácsos
kizárólag ásványvizet inniuk. Így általánosságban elmondható, hogy kedvezőbb a
szénsavmentes és alacsony ásványi anyag tartalmú ásványvizek fogyasztása. Várandós
anyáknak és csecsemőknek pedig – ételük elkészítésekor is – csak ilyenek
javasolhatók (többek között az Aqua "friss", az Óbudai gyémánt, a Pannon-Aqua,
a Bérc Aqua vagy a San Benedetto típusú ásványvizek).

Hasznos figyelembe venni, hogy az ásványvizek mikrobiológiai megfelelőségét csak a
palackozáskor ellenőrzik, így

– főként a nem szénsavasakban, de felbontás után a szénsavasakban is – könnyen
előfordulhat, hogy szobahőmérsékleten történő hoszabb tárolás során egyes baktériumok
elszaporodnak bennük.

Mindezek miatt kedvezőbb az egészségünkre nézve, ha az ásványvizek mellett, illetve
részben helyettük más italokkal is – csapvíz akár ízesítve, tea, gyümölcslé,
limonádé, tej – oltjuk a szomjunkat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!