hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem csökken az AIDS-betegek száma

1999. 12. 04.
1977-ben egy dán orvosnő munkát vállalt Afrikában. Bejárta Ghánát, Nigériát, Szenegált és az Elefántcsontpartot. Egész afrikai tartózkodása alatt megmagyarázhatatlan eredet? hasmenés gyötörte, nyirokcsomói megduzzadtak. Állandóan ólmos fáradtságot érzett, és súlyos légzési bántalmakban szenvedett.



Dr. Bánhegyi Dénes, a Szent László Kórház főorvosa a budapesti Veres Pálné Gimnázium
rendezvényén    Fotó: Maklári Péter

A hölgy gyógykezelés céljából hazautazott Dániába. Laboratóriumi
vizsgálatának eredményei T-sejtszám csökkenést mutattak. Életét a gondos kezelés
sem menthette meg, hamarosan elhunyt .

Valószínűsíthető, hogy az orvosnő az AIDS első áldozatainak egyike volt, már
jóval azelőtt, hogy a kórt néven nevezték volna. Az általános teória szerint a
vírus a hetvenes évek közepén terjedt át az emberre az afrikai zöld majomról.

A halálos kórt 1982 óta nevezik AIDS-nek, december 1-jét pedig az AIDS elleni
küzdelem világnapjának nyilvánították.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) frissen közzétett adatai szerint az AIDS
világméretű járvánnyá teljesedése óta 50 millió megbetegedést észleltek –
közülük már 16,3 millióan halottak. A helyzet Afrikában a legsúlyosabb: annak
ellenére, hogy a világ összlakosságának csupán egytizede él itt, az összes
AIDS-fertőzött hetven százaléka ebből a régióból kerül ki. A fenti adatok
korántsem megnyugtatóak, főleg annak ismeretében, hogy minden ismert HIV-fertőzöttre
öt-tíz még nem regisztrált megbetegedés jut.

Magyarország a kevésbé fertőzött országok közé tartozik, 1995 és 1999 között
összesen 810 HIV-fertőzöttet tartottak nyilván, a megbetegedések száma itthon nem
mutat növekvő tendenciát. A fertőzés kizárólag a véráram útján terjed,
elsősorban homoszexuálisok vagy partnerüket gyakran váltogatók nemi kapcsolatain
keresztül, illetve a drogosok között. (A fejlődő világban a kezdetleges
közegészségügyi állapotok és a szemléletbeli elmaradottság jelenti a legnagyobb
problémát. Az egyik legsúlyosabb következmény pedig az árván maradt és többnyire
szintén fertőzött gyermekek számának növekedése.) A közös úszómedence
használata, a szúnyogcsípés, a cseppfertőzés, a szakszerűen elvégzett
füllyukasztás és tetoválás nem terjeszti az AIDS-et. A betegek várható élettartama
kombinált gyógyszeres kezeléssel meghosszabbítható, oltóanyag egyelőre nincs. A
megoldás kulcsa még hosszú ideig a megelőzés és az ismeretterjesztő
reklámpropaganda marad.

Thury Zoltán zeneszerző AIDS és drogellenes zenei anyagot tartalmazó, ingyenesen
hozzáférhető CD-jét ajánlotta fel a Magyar AIDS Alapítvány számára. A lemez
anyaga az AIDS Bizottság betegség elleni kampányainak és tévéspotjainak része lesz
a közeljövőben.

December 1-jén az ország számos középiskolájában tartottak különböző
megelőző-felvilágosító programokkal egybekötött rendezvényeket. Résztvevő
pedagógusok és diákok arról számoltak be, hogy ezek a prevenciós előadások sajnos
még mindig nem eléggé érzékletesek és nem kellőképpen hatékonyak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!