hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Családközpontú szegénység

1999. 09. 18.
"A társadalom leginkább kiszolgáltatott rétegei a gyermekek és a gyermekes családok, akik a rendszerváltás után tíz évvel még mindig vesztesei a gazdasági folyamatoknak: az elmúlt években elért gazdasági növekedés eredményeiből nem részesülhetnek” – mondta Szili Katalin, az országgyűlés alelnöke, az MSZP nőtagozatának vezetője azon a konferencián, amelyre Keszthelyen került sor szeptember 11-én, a Gyermekek Világnapján.

A politikusasszony kifejtette: a kormány a költségvetés szempontjából takarékos,
a családok szempontjából azonban meglehetősen igazságtalan adókedvezményt vezetett
be a családi pótlék emelése helyett. A látszólagos családpártiság a gyermekes
családok többsége számára elvonás, értékcsökkenés, és csupán egy szűk rétegnek
– az átlagosnál jobb helyzetűeknek – jelent valóban juttatást. Az SZJA
gyermekkedvezményét ugyanis csak a kellően magas jövedelemmel rendelkezők tudják igénybe
venni, és éppen azokon nem segít, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Ami pedig
a családi pótlékot illeti, példátlan módon már második éve nem emelkedik, így reálértéke
mintegy 16 százalékkal csökkent.

Hanti Vilmos, a gyermektagozat elnöke arról beszélt, hogy a korábbi kormányzat idejében
hatékonyan működő központi gyermekérdek? intézményeket, érdekegyeztetési és támogatási
formákat (GYIKT, GYIÉT, GYIA) gyakorlatilag megszüntette a jelenlegi hatalom, az Ifjúsági
és Sportminisztérium pedig nem vállalja fel a gyermekek ügyeinek képviseletét. Bár
november 20-án az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye elfogadásának 10. évfordulóját ünneplik,
napjainkban ennek teljesítése hazánkban lényegében leállt.

"Nem tapasztaljuk, hogy a kormányzati tevékenységben előtérbe kerülnének a
gyermekeket érintő szakmai kérdések. A közéletet teljesen átszövő botrányok, a
hatalmi agresszivitás és nagyon sok, a humanista, de a keresztény erkölcsiséget is sértő
eset a felnövekvő nemzedékre rendkívül károsan hat. A világ dolgaiban eligazodást
tanuló gyermekek még jobban elidegenedhetnek a demokratikus intézményrendszertől, saját
életükre vonatkozóan is követésre méltónak fogják találni a meghatározó közéleti
személyeknél tapasztalható filisztermagatartást” – fogalmazott az elnök.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!