A családsegítő központok idén is pénzbeni juttatásokkal igyekeznek támogatni a
többgyermekes és rászoruló családokat az ünnepeken való részvételben, de hogy
ezek a pénzek valóban elérik-e a gyermekeket, azt nem áll módjukban ellenőrizni. A
család- és ifjúságvédelmi intézetek elsősorban az állami gondozásban élő
gyermekek részére tudnak gondoskodni ajándékokról. A Fehér Holló gyermekszálló például
ebben az évben körülbelül százezer forintot tudott a karácsonyi ünnepekre elkölteni,
amiben benne van az ünnepi menü is. Gyermekenként hozzávetőleg kétezer forint értékben
vásároltak személyre szóló ajándékokat, ezek elsősorban ruhák, kabátok, sapkák,
cipők – a játékok inkább a közös ajándékokat képezik.
A Fővárosi Polgármesteri Hivatal két éve létrehozott egy úgynevezett szociális depót,
ahova többnyire nagyobb budapesti vállalatok juttatják el az adományaikat. Ikvai Szabó
Imre a szociális depó koordinátora elmondta, hogy tavaly az ünnepek előtt mintegy
hatvan millió forint értékben kaptak felajánlásokat, ezt nagyrészt húsz nagyvállalattól.
Idén eddig huszonhárom millió forintnyi adomány érkezett, és a céljuk az , hogy az
ünnepekig ez elérje a százmilliós nagyságrendet. A szervezet nem egyéni segélyeket
lát el, hanem számos civil és karitatív szervezethez juttatják el a felajánlásokból
származó segítséget. Igen széles a skálája annak, hogy mi minden folyik át a kezük
alatt: szerepel ebben élelmiszer, háztartási cikk, vegyi áru, ruhanem? és természetesen
édesség és játék is.
A juttatásaikból részesülők célzott köre elsősorban a nagycsaládosok, az idősek,
a fogyatékosok, a betegek és a hajléktalanok. A fentiekből kiderül, hogy sok helyen
nem természetes az ajándék az ünnepek alatt. Az adományokat minden polgármesteri
hivatal családsegítő osztályán szívesen fogadják. Amennyiben módunkban áll segíteni,
ha szerényen is, többek között így szerezhetünk a rászorulóknak kellemes ünnepeket.