Sok pénzbe kerül Fotó: MTI
A hulladékhegyek problémája
Magyarországon évente közel 110 millió tonna hulladék keletkezik. Ebből a lakosság
által "termelt" háztartási szemét több mint 4 millió tonnát tesz ki. Az összes
szeméttermelés évente 2-3 százalékkal nő. Legtöbben a szemét útját addig ismerjük,
amíg elviszi a kukás autó. Ám a környezetszennyezés szempontjából nem mindegy,
hogy ezután mi történik vele. Magyarországon a hulladékot ömlesztve szállítják a
– folyvást megtelő – szeméttelepekre, ahol a lebomló anyagok egy része mérgező,
a talajba kerülve károsítja a környezetet. A hulladéktól való szabadulás másik
megoldása az égetés, viszont ekkor a mérgező anyagok a talaj helyett a levegőt
szennyezik.
Egyetlen megoldás kínálkozik: gyökeresen megváltoztatni a hulladékkezelés eddigi
gyakorlatát, minél kevesebb szemetet termelni, és ebből is minél többet hasznosítani.
A hulladék-probléma megoldásának kulcsa a lakosság – s ezen belül is elsősorban a
felnövekvő generáció – hulladékról alkotott ismeretének, a hulladékhoz való
viszonyának alakítása. A hulladékot csökkenteni lehet például tudatos vásárlással,
mivel sok minden, amiért a boltban fizettünk, előbb-utóbb a kukába kerül, úgyhogy
észnél kell lenni vásárlás közben. A túlfogyasztást kerülni kellene, s ehelyett
inkább tartós dolgokat kellene gyártani és vásárolni. Ez azonban ellentétes a
jelenlegi folyamatokkal, ahol a kereskedelmi célok a minél gyakoribb vásárlást
indokolják. A manipulált szükségletek ébresztése – erre kell a reklám – és
kielégítése a fogyasztói társadalom lényegéből fakad.
Persze a környezet terhelése nem a boltban kezdődik. Az Európai Unióban ma már az
ipari hulladékok közel 60 százalékát újrahasznosítják, ám a háztartási hulladék
nagyjából ugyanekkora hányada még mindig a szemétdepókban köt ki. A zöld mozgalmak
szerint a fő feladat most az, hogy a vállalatok mérjék fel, a termékek teljes élettartamuk
alatt – a nyersanyag-kitermeléstől a kidobás utánig – miképpen befolyásolják a
környezetet, s próbálják meg minimalizálni a károkat.
A konyhában kiválogatott szemét újszer? kezelése
A gondok enyhítésére a fejlett országokban különféle szelektív gyűjtési megoldásokat
vezettek be. Ezzel a hasznosítható anyagokat visszajuttathatják a termelésbe, a veszélyes
anyagok elkülönítésével pedig a települési hulladék környezetterhelése csökkenthető.
Hazai megoldás lehet a szelektív hulladék gyűjtésére a több országban is kipróbált
hulladékgyűjtő udvarok létesítése, azok hálózatának kialakítása. A hulladékgyűjtő
udvar a hasznosítható és a lakossági veszélyes hulladék fogadására kialakított
terület, ahová a lakosok elszállíthatják mindazokat a hulladékokat, amelyek kezelésére
a hulladékudvar működtetője engedélyt kapott.
Így a visszaforgatást kellene előnyben részesíteni a lerakással szemben, ha van,
vagy teremthető piac a viszszaforgatott termékek számára. Angliában például külön
bolthálózat foglalkozik az egyik ember számára hulladéknak ítélt, de esetleg mások
számára még felhasználható dolgok forgalmazásával, állítólag nem kis sikerrel. A
vevők nem ritkán iskolák. Így jutnak például a technikaórákon a gyerekekhez az egyébként
használt és feleslegessé vált papírtömegek.
A szerves hulladékokat komposztálással lehet hasznosítani. A megmaradó, nem hasznosítható
hulladékot pedig olyan regionális lerakóra kell szállítani, ahol a szükséges ártalmatlanítás
a környezetvédelmi előírások betartásával biztosítható.
A szeméthegyek fő összetevői a különböző csomagolóanyagok
Hétköznapi emberként, háziasszonyként vajon hol tudunk ebbe a folyamatba
beleavatkozni, ha kevesebb hulladékot, kisebb környezetszennyezést akarunk? Lehetőleg
már a vásárláskor. A Hulladék Munkaszövetség (HuMusz) számításai szerint egy átlagosnak
tekinthető 1500 forintos vásárlás alkalmával 400–500 forintot hulladékra –
pontosabban egyszer használatos, eldobható csomagolóanyagokra költünk. A hulladékhegyek
jelentős részéért pedig a csomagolások tehetők felelőssé, ezek a háztartási
hulladékoknak több mint felét teszik ki.
Mára már minket is megcsapott az "eldobó" társadalmak szele. Egyszer használatos
anyagok (többnyire csomagolások) lepnek el mindent. Ennek következménye, hogy több a
szemét. Persze valamennyien szeretnénk jobban, gondtalanabbul élni. Az sem vitás, hogy
az eldobható termékek és csomagolások kényelmesebbé teszik életünket. Csakhogy nem
lehet mindegy, milyen árat fizet ezért a környezetünk. Hogy a vásárló mit fizet érte,
azt valamivel könnyebb megmondani. A HuMusz adatai szerint a gyümölcslevek és a tartós
tejek egyliteres kombinált – m?anyag- és alumíniumréteget is tartalmazó –
kartondobozának előállítása a gyártónak 45 forintjába kerül, ennyit dobunk ki végül
a szemétbe. A tejeszacskó ezzel szemben csak 2 forint. A csomagolás valós ára azonban
sokszor rejtve marad, hiszen a környezetkímélőbb zacskós tejre terhelik a dobozok árának
egy részét, nehogy a drágább "ruhába" bújtatott termék versenyhátrányba kerüljön.
A környezetvédők az eldobható csomagolások árainak napvilágra hozásán kívül nem
sok mindent tudtak eddig tenni a többutas – újrafelhasználható, visszaváltható –
csomagolások elterjedése érdekében. Az egyszer használatos termékek előállítása
köztudottan rengeteg anyag és energia felhasználásával jár együtt, pedig mindezek végül
a kukában kötnek ki. Sőt a hulladék, illetve a csomagolás nem csak az anyagköltség
miatt kerül sokba nekünk. A hulladéklerakók betelését ugyanis követi a
megemelkedett hulladék-elhelyezési költség.
Ebben az esetben láthatjuk, hogy nem feltétlenül lehet arra hivatkozni, hogy úgymond
nincs pénz környezetvédelemre, mert mint a fenti példából is kiderül, a pusztítás,
a szennyezés, a hulladék-termelés kerül pénzbe, a megelőzés nem mindig.
A környezetvédelem nem csak a gazdagok problémája
Rendszeresen felmerülő megállapítás, hogy a környezetvédelem igazából csak a jólétben
élők gondja. Tény, hogy amíg a többség kenyérgondokkal küzd, addig a vásárlás
során nem a termék csomagolásának környezeti hatása fogja őt érdekelni. Minél
gazdagabbak az emberek egy társadalomban, annál magasabb szinten van a környezetvédelem
– persze ez csak az ipari társadalmakra igaz, mert pl. az őserdőkben mindenki nagyon
környezettudatos.
Magyarországon sokan a napi létminimumot sem tudják előteremteni. Nem lehet tehát elvárni,
hogy a környezetvédelemmel járó többletköltségeket a társadalom olyan szinten
finanszírozza, mint mondjuk Németországban. Nálunk ezért a vállalatokat próbálják
meg nagyobb mértékben bevonni és rákényszeríteni erre.
Tudni kell azonban, hogy minden egyes lépés, ami a környezetvédelmi fejlesztések
miatt többletköltséget eredményez, a végén megjelenik az árban. Ha tehát valóban
indokolt egy intézkedés, akkor tudatosítani kell a társadalomban, hogy ezt az állampolgárnak
kell megfizetnie. A helyes környezetvédelmi politika mindig abból indul ki, hogy mi a társadalmi
igény. Ha az az elvárás, hogy biológiailag lebontható csomagolása legyen a termékeknek,
akkor a politika eljuttatja azt majd a döntéshozatal szintjére. Erre rávehetik a vállalatokat
politikai kényszerrel avagy adókedvezménnyel. Ez utóbbi esetben a hiány az állami költségvetés
szintjén jelenik meg.
Németország kitűnő példa, mert ott nem a vállalatokra terhelik a környezetvédelmi
intézkedések többletköltségét, hanem a társadalom fogalmazta meg a problémát, és
hajlandó is érte áldozni. Akár a vállalat, akár az állami költségvetés fizet a
nemes célért, a végén mindig a fogyasztó állja a költségeket. Ez azt jelenti, hogy
vagy többet adózik, vagy többet fizet az adott áruért.
Hétköznapi környezetvédelem
A környezetvédelem hosszú távú befektetés, amely végeredményben meghosszabbítja
az életet. S ezért a pénzráfordításon túl némileg több időt és a pazarló életvitel
megszorítását igényli attól, aki felvállalja. Természetesen nincs szó aszketizmusról,
hanem csak arról, hogy ugyanazt az életszínvonalat környezetbarát szemlélettel is
fenn lehet tartani. Sokan sokféleképpen tehetünk ezért az ügyért, mindenki a maga
lehetőségei szerint. A környezetbarát szempontok betartását a számunkra kevésbé
fontos fogyasztási cikkeknél tudjuk a legkönnyebben elkezdeni. A környezetvédelem értünk
és utódainkért van, célja tehát maga az ember. Pontosabban a fogyasztó ember, akinek
nem feltétlenül kötelessége a mértéktelen fogyasztás, tekintet nélkül arra, hogy
ezzel súlyosan szennyezi a környezetét. A lényeg ezzel szemben az lenne, hogy ellen
tudjunk állni a szüntelen csábításnak, és megszabaduljunk attól a kényszerképzettől,
hogy nem anyagi szükségleteink is kielégíthetők anyagi javakkal. Ha idáig, azaz egy
józan fogyasztásig eljutunk, akkor megtettük a legfontosabb lépést a környezetvédelem
területén. A töméntelen mennyiség? hulladék ésszer?bb kezelése ugyanis csak az
érem egyik oldala. Ez önmagában sajnos nem jelent megoldást erre az összetett problémára.
1998. 11. 28. (II/48)
