hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kis magyar számmisztika
Professzionális liga: 2 12 vagy 1 16

2021. 10. 22.
Kívülről úgy tűnik, mintha a magyar labdarúgóélet minden problémája össze lenne sűrítve ebben az egy képletben. Mióta jönnek és jönnek az újabb és újabb kormányzatok, a magyar focit átlengi egy szó, a "reform" bűvös ereje. Akik pedig politikai szinten döntésközeli helyzetbe kerülnek, rögtön úgy érzik, hogy csak ők azok, akik kedvenc sportágunk összes bajára gyógyírral szolgálhatnak.

Első jelszó a klubok gazdasági társasággá és a bajnokság profivá alakulása volt, ami meg is történt, közben kormányváltás és az új kormány is észrevette labdarúgásunk már több évtizedes tüneteit. Új kormány, új jelszó: a bajnoki rendszer átalakítása. És valóban ki is tudna széles e hazában jobb bajnoki kiírást kidolgozni mint a sportminiszter és a miniszterelnök. Az új, 900 millió forinttal is megtámogatott versenykiírást sajtótájékoztatón mutatta be a két ötletgazda. Csak közben kis baleset történt: a sportminiszter, ha nem is gyógyszerek, de a FIFA hatására visszahelyezte hivatalába az előtte általa felfüggesztett elnököt és elnökséget.
A régi-új elnökséget is elkapta a reformláz. A profeszszionális liga létszámát 18-ról 16-ra csökkentenék, a második liga pedig már amatőr lenne.
Az Ifjúsági és Sportminisztérium és holdudvara pedig tüzet hány, dilettánsoknak és majdnem nemzetrontóknak bélyegezve az MLSZ-döntést hozó illetékeseit, ugyanis a Deutschék nevével fémjelzett javaslat a 2×12-es variációt tartja szakmailag megalapozottnak.
Az MLSZ elnöksége persze visszavág, azt nyilatkozva, hogy a 16 csapatos variációt támadók azok, akik az eddigi patópálok, nem tették meg a szükséges reformlépéseket.
Mi csak hallgatunk, és nem tudjuk, hogy kit tekintsünk dilettánsnak: az 1×16-os Garamit vagy a 2×12-es Mezeyt.
A 2×12-es rendszerre jó példa az osztrák bajnokság, amelynek válogatottját az elmúlt időben hol 8–0-ra, hol 5–0-ra verik. 16-os bajnokságot pedig láttunk itthon eleget, és minket is vertek már meg 6–0-ra meg 7–1-re is. Ennyit a szakmai berkeinkben dúló vitákról.
Közben nehézpáncélosaink felvonultak Bukarestben, legalábbis a román focisták szerint, akiknek ez a metafora labdarúgóink futógyorsaságáról jutott eszébe. Csapatunk 3–0-ra kikapott a románoktól, a hivatalos végeredmény a norvég partjelzőnek köszönhetően csak 2–0. Ez a kis kozmetikázás arra még jó volt, hogy még 4 napig, a szlovák meccsig illúzióba ringassuk magunkat. A szerdai összecsapáson a magyar csapat még álmosabban mozgott, mint Bukarestben (talán a régi jó módszerrel, a rápihenéssel készültek), a gondolatban és mozgásban is frissebb szlovák csapat 1–0-ra győzött, szertefoszlatva ezzel minden illúziót, amivel jelenlegi válogatottunkat öveztük.
A hatvanadik percben bekapott szlovák gól után temetői depresszió zuhant a győri pályára és a 15 ezer magyar szurkolóra, az ezután történt görcsös támadások pedig már azt mutatták, hogy a fejek betegek.
Hasonló élményben lehetett része a surinamei származású holland edzőnek Hen Tenk Cate-nak, aki július 1-től a bajnok MTK-nak a trénere lesz. Az első kultúrsokk akkor érte őt, amikor belépett a magyar bajnok stadionjába. A második akkor, amikor az első csapat edzésére látogatott el. "Mintha egy lassított felvételen peregtek volna az események" – nyilatkozta első sajtótájékoztatóján. El kell búcsúznunk attól az illuzórikus képtől, amely szerint a magyar játékosok technikailag jók, e mellett fineszesek, a lassú mozdulatok, a lassú gondolatok tükörképei. A magyar labdarúgás fejbeteg.
Marijan Vlak, az FTC volt vezetőedzője is azt nyiltkozta, hogy nem látja azt a gondolkodásmódot, ami szükséges lenne egy komoly nagycsapattá váláshoz. Másnap Torgyán Józseftől megkapta az "elbocsájtó szép üzenetet": "A Ferencvárost csak olyan ember irányíthatja, aki megérti, hogy Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz."
Egy biztos: vannak nálunk kuriózumok és olyan dolgok, amelyek "extra hungarian" érthetetlenek.

Mitől jó a foci
Vagyis itthon mitől nem az? A hetvenes évek közepe óta Magyarországon egyre hangosabb jelszó a profizmus. Közben játékunk egyre színtelenebb, íztelenebb, élvezhetetlenebb. Minden idény elején a profizálódás jelszavával vágunk neki a bajnokságnak. A legtöbb új koncepció a sportág továbblépésének a lehetőségét a labdarúgás körüli pénzek néhány nagy csapat körüli koncentrálódásában látja. Labdarúgóink szép pénzekért játszanak, profik, a legtöbbjük lelkiismeretesen dolgozik azért, hogy talán kikerül valami jobb nyugati csapathoz, és ez sokaknak sikerül is. De foci még sincs. A klubokat körülvevő régi környezet, hangulat megszűnt, ha valaki keresi a régi Fradit, Újpestet, nem találja. Hiányoznak a vagány, de ízes játékot produkáló, meghatározó játékosok. Valahogy érződik, hogy ezek a mostani gyerekek megtanulták a gépies cseleket a focisulikban, tanulják a sematikus játékot, nyomják az erőnléti edzéseket, képzik a kis gépeket, akik aztán képtelenek a vagány játékra, az olyan meghökkentő húzásokra, amikkel az elmúlt években egy Sztojcskov, Suker vagy Gascoigne ajándékozta meg a focivilágot. Az elmúlt egy évszázadban, a sportág elterjedése óta sokat változott a foci világa. Nálunk a múlt század végén, amikor sorra alakultak a mai napig is meghatározó klubok, a sport az angol mintákat követő polgárosodás része volt. Az egészséges, férfias élethez tartozó nemes küzdelem, ahol fair, korrekt körülmények között zajlanak az erkölcsnemesítő összecsapások. Az angol kollégiumokban ma is a nemes hagyomány része a futás, az evezések, a boksz, a rögbi, a labdarúgás. Teljesen természetes, hogy a délelőtti, szellemet fárasztó munka után fel kell frissíteni a testet, hogy utána legyen erő az újabb tanuláshoz és az imádkozáshoz is. És mindez a "testnevelés" kissé idegbajos eszméje nélkül. Nálunk ugyanis a harmincas évek kissé totális légkörében fogant a "testnevelés" eszméje, ami aztán a negyvenes és ötvenes évek gondolkodásmódjában tovább élt. Már nem a polgári kultúra egyik eleme a sport, nem a felfrissülés, nemes összecsapások színtere, hanem: "a test nevelése". Cél a dolgozó munkaképességének megőrzése, az általános testi fejlődés, hogy le ne maradjunk a népek közti vagy az imperializmus elleni nagy küzdelemben. Innentől nincs a tornaórákon foci, hanem lógunk a szeren. A hetvenes évek hazai gulyásszocializmusa pedig kifejlesztette azokat a játékosokat, akiknek minden mozdulatából süt, hogy valójában legbelül utálnak focizni, de ez egy jó pénzkereseti lehetőség számukra. És itt nálunk ezt nevezik profizmusnak. A gulyásszocializmus szinte észrevétlenül átfolyt gulyáskapitalizmusba, és mi nézhetjük ezt a sok kelletlen "profit". Azért van néhány jó jel is, persze sajátosan magyar módon. Például itt van a magyar Don Quijote, aki a puszta közepére épít egy 15 ezres hipermodern stadiont, a kisbojtár, aki a nép közül kiemelkedve szeretett faluját megajándékozza egy stadionnal, stadionnyitóra beleálmodva az AC Milant, egy ma élő Jókai- vagy Mikszáth-figura kedélyességével, nagy álmával, a helyzet könnyfakasztó humorával. Nem véletlen, hogy az ország futballszerető közvéleménye rögtön szívébe zárta Stadler Józsefet, megbocsájtva neki még az esetleges adócsalást is, aki jelenleg talán legjobban kifejezi a magyar néplelket. Csapatának pedig, a Stadler FC-nek egy egész ország drukkolt saját kedves csapata mellett. Vagy a Demecser, amely egy 3 ezres szabolcsi település csapataként végzett a profi másodosztály, az NB I középmezőnyében, állítólag egy helyi lakos öttalálatos lottószelvényével nyert összegből élve. A csapat vezetője azért elmondta, hogy itt nem a lottószelvény (vagyis a pénz) fontos, hanem a szemlélet, ami náluk gyökeresen más, mint a "nagycsapatoknál". Ők megélnek évi 20-30 millióból, egy fővárosi nagycsapatnál ehhez egy évben körülbelül 500 millióra van szükség. Említhetnénk még a Gázszer vagy a Tatabánya példáját is. Foci nem ott van, ahol pénz van, hanem ott, ahol emberek örömmel csinálják. Egy-egy ember lelkesedése, munkája komoly fellendülést hozhat, nemcsak a fociban, hanem bármely más területen is. Erre példa az újpesti Várhidi Péter, aki úgy tartotta össze a tavaszi idényben a csapatot, hogy egy fillért sem tudtak fizetni a játékosoknak. Az edző a napokban utasította vissza a Tatabánya feltehetőleg anyagilag is kedvező ajánlatát, arra hivatkozva, hogy addig nem hagyja el az Újpestet, míg akár egy kis halvány remény is van a klub megmentésére, tudván azt, hogy ősszel szinte csak ificsapattal tudnak a bajnokságban indulni. A hazai kupa és a téli teremtorna eseményei is azt mutatják, hogy bajnokságunk talán kezd hasonlítani az angol rendszerhez, ahol még egy harmad-, negyedosztályú csapat is komoly ellenfele lehet a szuperkluboknak. Talán megjelenhet valami abból az előrevivő gondolkodásmódból, amelyben az aktivitás, lelkesedés, lendület az igazi érték, amelyik vert helyzetből is győzelemre viszi a legénységet, és talán ezt az egész, korhadt labdarúgó-szövetségi rendszerünket is képes megváltoztatni, ahol rendszeresen csak múmiák szócsatája folyik. Az ISM bajnoki kiírásra vonatkozó 2×12-es javaslata a "profizmus" igézetében pont ezeket a törekvéseket törné kettébe, és maradnának a rosszul gazdálkodó, langyos vízben tapicskoló, szívtelenül játszó "proficsapatok".
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!