Az érsek szerint megdöbbentő, hogy a pápa elutasítja egy katolikus érsekkel a találkozást, miközben gond nélkül fogad „egy abortuszpárti és eretnek személyt, aki anglikán „érsek” álcájában jelent meg, és nem csak a vatikáni protokoll teljes tiszteletét érdemelte ki, hanem még azt is megengedték neki, hogy „szent közösségben” („communicatio in sacris”) vegyen részt Leóval és más prelátusokkal, sőt odáig is elment, hogy „áldást” adjon az Apostolok Hercegének szentélyében”.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

Viganó szerint ez újabb bizonyíték arra a kettős mércére, amelyet az egyházba a II. Vatikáni Zsinat után behatolt idegen eszmék hirdetői képviselnek. Az érsek arra figyelmezteti Leó pápát, hogy „a zsinat  hozzájárult a Nyugat dekrisztianizációjához, valamint a polgári szférában egy, a szabadkőművesség terveinek megfelelő új rend létrehozásához.

A páholyok tervei jól ismertek, és tudjuk, hogy azok magukban foglalták a katolikus egyházba való beszivárgást és annak belülről történő megtámadását, hogy előre meghatározott céljaikat elérjék.”

A pápának írt levelében Viganó érsek leszögezi, hogy nem tekinti magát eretneknek, teljes mértékben hiszi és vallja a keresztény hit alapvető igazságait. Emlékeztet arra, hogy hosszú egyházi szolgálata alatt öt pápát szolgált: először a bagdadi, kuvaiti és londoni nunciatúrákban; majd 1978 januárjától több mint tíz éven át a vatikáni Államtitkárságon, három helyettes titkár titkáraként; végül pedig állandó megfigyelőként az Európa Tanácsban és az Európai Parlamentben Strasbourgban.

II. János Pál szentelte püspökké, majd egészen a vatikáni hierarchia csúcsaira emelkedett, miután 2009-ben XVI. Benedek pápa kinevezte a Vatikánvárosi Állam Kormányzóságának főtitkárává, 2011-ben az Amerikai Egyesült Államokba küldte apostoli nunciusnak, ahol 2016-ig szolgált.

Viganó akkor került konfliktusba a katolikus egyház bennfentes köreivel, amikor a pápai képviseletekért felelős megbízottként kezelnie kellett a püspöki kinevezésekkel kapcsolatos vizsgálati eljárásokat mind a Római Kúriában, mind a nunciatúrákban, valamint a püspököket és kardinálisokat érintő legbizalmasabb és legkényesebb ügyeket, beleértve Theodore McCarrick és más homoszexuális prelátusok aktáit is.

A kiközösítéshez vezető út

Mint írja, „ezen a területen végzett tevékenységem miatt eltávolítottak az Államtitkárságról, és áthelyeztek a Kormányzóságba főtitkárként, ahol XVI. Benedek pápa a rossz gazdálkodás és a pénzügyi korrupció kiterjedt hálózatának leküzdésével bízott meg. Annak ellenére, hogy másfél év alatt a Kormányzóság költségvetését 15 millió eurós hiányról 35 millió eurós többletre javítottam, és annak ellenére, hogy a pápa a Szentszék Pápai Gazdasági Tanácsának elnöki posztjára akart kinevezni – eltávolítottak a Római Kúriából, és Washingtonba küldtek nunciusként.

Tetteim felkavarták azokat az embereket, akik akkoriban nagyon hatalmasak voltak, és képesek voltak felülbírálni XVI. Benedek pápa akaratát”

– írja XIV. Leónak írt levelében az érsek, majd így folytatja, következetesen polgári nevén emlegetve az általa el nem ismert Ferenc pápát:

„2016-ban, pontosan a hetvenötödik születésnapomon, Bergoglio elrendelte, hogy hagyjam el a washingtoni nunciatúrát, és megtiltotta, hogy visszatérjek a Vatikánba, ahol II. János Pál pápa állandó lakást biztosított számomra; megtiltotta továbbá, hogy a XVI. Benedek pápa által kifejezetten számomra előkészített, nyugdíjas nunciusok számára fenntartott római rezidenciában lakjak. Halála előtt Bergoglio visszavonta a vatikáni állampolgárságomat és útlevelemet is; megakadályozta, hogy hozzáférjek a diplomáciai szolgálat tagjainak nyújtott egészségügyi szolgáltatásokhoz, annak ellenére, hogy mindig rendszeresen befizettem a járulékokat; elrendelte, hogy autóm kerüljön ki a vatikáni járműnyilvántartásból, és megakadályozta a vatikáni vezetői engedélyem megújítását, amelyet 1973 óta folyamatosan birtokoltam, ami komoly nehézségeket okozott számomra, és gyakorlatilag házi őrizetbe ítélt”

„2018 augusztusában tettem közzé azt a botrányos memorandumot Theodore McCarrickről és a Római Kúrián belüli kiterjedt korrupciós és bűnrészességi hálózatról, amelybe közvetlenül maga Jorge Mario Bergoglio is belekeveredett. Ezt követően több éven át titkos helyeken éltem, ahogyan Raymond Leo Burke bíboros tanácsolta nekem, tekintettel a kapott fenyegetésekre és arra a tényre, hogy közvetlen washingtoni elődöm, Pietro Sambi nuncius, nagyon gyanús körülmények között halt meg, miután heves összetűzésekbe keveredett az akkori McCarrick bíborossal, amikor tájékoztatta őt a XVI. Benedek által hozott intézkedésekről, amelyekkel a sorozatos visszaélőként elkövetett bűncselekményei ellen kívánt fellépni”.

Az ekkor tapasztalt korrupció, zsarolás, megtévesztés és az árulások miatt az érsek mélyebben foglalkozni kezdett a katolikus egyház válságának mélyebb okaival. „A helyettes titkárként betöltött kiváltságos helyzetemből szemtanúja lehettem több ezer papi és szerzetesi hivatás elvándorlásának, miközben azokat a papokat, akik nem akarták támogatni az új zsinati utat, sem pedig feladni a tridenti liturgiát, kiközösítették, eretneknek bélyegezték, exkommunikálták vagy a divinis felfüggesztették, megfosztották fizetésüktől, és magányban hagyták meghalni”.

II. Vatikáni Zsinat: „a tévelygés kezdete”

Mindezeket a drámai folyamatokat az 1960-as években megindult, úgynevezett „zsinati forradalom” indította, ami az érsek szerint nagyon pontos forgatókönyv szerint zajlott.

„Mindennek tökéletesen törvényesnek és az Egyház szokásos gyakorlatával összhangban lévőnek kellett tűnnie: minden kihirdetett dokumentumnak lehetővé kellett tennie mind egy ortodox értelmezést – amellyel megnyugtatták a zsinati atyákat –, mind pedig egy eretnek értelmezést, amelyet később szabadjára engedtek. Ezek a dokumentumok felfedik azok valódi szándékait, akik

rosszindulatúan használták fel a zsinatot arra, hogy olyan tanbeli, erkölcsi és liturgikus tévedéseket kényszerítsenek rá az egyházra, amelyeket a római pápák korábban már elítéltek.”

Viganó arra a felismerésre jutott, hogy a II. Vatikáni Zsinat – miközben megőrizte az ökumenikus zsinat jellemzőit – arra szolgált, hogy forradalmasítsa az egész egyházi struktúrát, és minden alkotóelemében aláássa azt: a tanításban, a liturgiában, a fegyelemben, a kánonjogban, és különösen a hierarchikus felépítésében.

Ezt a romboló folyamatot Viganó így írja le: „A II. Vatikáni Zsinat megalkotói maguk nevezték azt „az Egyház 1789-es forradalmi évének”, felforgató kísérletüket pedig „a zsinatok zsinatának” tekintették, ezzel is bizonyítva annak heterogenitását az összes többi zsinathoz és az Egyház örök hagyományához képest. Jorge Bergoglio és az összes őt megelőző, a zsinat után megválasztott pápa egyaránt büszkén hirdette ideológiai folytonosságát a II. Vatikáni Zsinattal, hogy végrehajthassa és legitimálhassa minden „reformját”. Jelentős, hogy az egész „zsinat utáni tanítóhivatal korpusz” egy, a zsinat által jóváhagyott új paradigmát hoz létre. Folyamatosan változó tanai – amelyek éppen úgy folyamatosan fejlődnek, mint az azokat alátámasztó hegeli szintézis – egyértelműen szakítanak a II. Vatikáni Zsinat előtti, kétezer éves egyházi tanítóhivatallal”.

Viganó érsek szerint „a zsinat elősegítette és hozzájárult a Nyugat dekrisztianizációjához, valamint a polgári szférában egy, a szabadkőművesség terveinek megfelelő új rend létrehozásához. A páholyok tervei jól ismertek, és tudjuk, hogy azok magukban foglalták a katolikus egyházba való beszivárgást és annak belülről történő megtámadását, hogy előre meghatározott céljaikat elérjék”.

Ferenc pápa bosszúja volt?

Az érsek szerint az általa bírált Ferenc pápa és legbelsőbb köre bosszúja volt a kiközösítése, amit igazságtalannak, jogtalannak és ideológiailag motiváltnak tart. Mint írja, ez a kánonjogi szankció – bár azt érvénytelennek tartja – súlyos egyházi, intézményi és személyes következményekkel jár számára, és éles ellentétben áll a közismerten eretnek és korrupt bíborosok, püspökök és papok által élvezett büntetlenséggel.

Úgy véli, hogy az elítélése során vele együtt a történelem során XII. Piusig bezárólag minden pápát vád alá helyeztek. Levelét ezzel a megrendítő összegzéssel zárja: „Többször is elgondolkodtam azon, mi az oka annak az üldözésnek, amellyel földi életem utolsó szakaszában szembesülök; és azon, hogy vajon tévedésben voltam-e abban a meggyőződésemben, hogy helyesen és Isten akaratának megfelelően cselekedtem. De bármennyire is vizsgálom cselekedeteimet, mintha halálom pillanatában Krisztus, az Ítélő előtt állnék, semmi erkölcsileg helytelent nem találok bennük. Vádlóim csupán egy előre megírt ítéletet hajtottak végre, hogy egy „kanonikus” fortély segítségével eltávolítsák azt, aki leleplezte a katolikus hierarchia hűtlenségét, és megalkuvás nélkül hirdette az Igazságot. Egy hangot – a sajátomat –, amelyet nem lehetett elhallgattatni, egyszerűen azért, mert senki sem tudott soha megvesztegetni vagy zsarolni.

A volt Szent Hivatal tisztviselői egyetlen, általam előterjesztett érvet sem tudtak cáfolni. De nekik elég volt az, hogy merészelten bírálat alá vontam a II. Vatikáni Zsinatot és Jorge Mario Bergogliót, hogy szakadás bűnéért kiközösítsenek, pontosan akkor, amikor éppen a pápaság és az Egyház örök érvényű tanítóhivatala iránti szeretetem teszi ki engem a Vatikán részéről érkező e kegyetlen támadásnak. Soha nem állt szándékomban elszakadni az apostoli közösségtől, sem ellenszegülni Krisztus helytartójának, sem pedig „párhuzamos egyházat” alapítani, amivel egyesek vádoltak. Éppen ellenkezőleg, úgy vélem, nem szolgálhattam volna jobban a pápaságot és a Szent Egyházat, mint ahogyan beszéltem és cselekedtem, és az ebből fakadó szenvedéseket az Isteni Megváltó szenvedéseivel való egyesülés szellemében viseltem el”.

Felhívás a pápához

Mint írja, idős érsekként fordul a pápához, hogy kifejezze a fájdalmamat, amit az okoz, hogy látja, miként árnyékolják be és torzítják el a katolikus egyházat azok, akik elfoglalták azt és hatalmat gyakorolnak benne.

Idézi a pápának Szent Pál szavait: „De ha mi magunk vagy egy mennyei angyal is más evangéliumot hirdetne, mint amit nektek hirdettünk, legyen átok alá vetve!” Az egyházon belüli veszélyekkel szemben pedig mély lelkiismeret-vizsgálatra és megtérésre szólítja fel Leó pápát, mondván: „Ezt a levelet a kezedbe adom, hogy megértsd álláspontom és cselekedeteim okait, abban a reményben, hogy ösztönözlek egy mély lelkiismeret-vizsgálatra, valamint a szív, az elme és az akarat szükséges és sürgős megtérésére, szem előtt tartva Urunk szavait: „Simon, Simon, a Sátán kérte, hogy szitálhasson titeket, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy hited ne csüggedjen; és amikor visszatérsz, erősítsd meg testvéreidet” (Lk 22,31–32). Arra kérem Önt, hogy gyakorolja legfőbb hatalmát, hogy megerősítse a testvéreket a hitben” – írja Viganó érsek és végül kifejezi reményét, hogy Leó pápa a 2025. december 11-re tervezett, majd lemondott audienciát követően is hajlandó lesz neki audienciát adni, amelyen személyesen is tájékoztathatja őt néhány rendkívül fontos kérdésről, amelyek az apostoli szolgálatommal, valamint annak folytonosságának és jövőjének biztosításával kapcsolatosak” – zárja levelét az érsek.