"Transztorta" miatt ismét perlik a keresztény péket, aki korábban homoszexuális esküvői megrendelés visszautasítása miatt vált híressé
Jack Phillips lelkiismereti okokra hivatkozva nem volt hajlandó nemváltó ünnepségre süteményt sütni
"Transztorta" miatt ismét perlik a keresztény péket, aki korábban homoszexuális esküvői megrendelés visszautasítása miatt vált híressé

Forrás: Youtube/CBN News

2021. 03. 25.
Jack Phillips, a coloradói keresztény pék, aki közel tíz éve az amerikai Legfelsőbb Bíróságon kényszerült pereskedni, miután visszautasította, hogy homoszexuális esküvőre tortát süssön, kísértetiesen hasonló helyzetben találta magát a napokban. Ezúttal nemváltó ünnepségre tagadta meg a tortasütést.

A koloradói pék óriási médiavihart kavart 2012-ben, miután lelkiismereti okokra hivatkozva visszautasította, hogy egy homoszexuális párnak tortát süssön, majd hosszas pereskedés után 2018-ban végül javára ítélt a bíróság.

A jelen esetről nyilatkozatában kijelentette: a vásárló, aki "transzgender-tortát" rendelt tőle, már évek óta figyelemmel kíséri ügyüket, és a jelen kéréssel igyekezett csapdába ejteni őket.

"Rendkívül embert próbáló volt számomra ez a hét. Be kellett zárnunk a pékséget, csak hogy részt vehessünk a tárgyaláson, ahol a feleségemnek és a lányomnak is tanúskodnia kellett"

- nyilatkozta Phillips a Fox News csatornának. 

"Az ügy egy nagyon sűrű, őrült napon kezdődött az üzletben. A káosz közepén kaptuk a hívást egy denveri ügyvédtől, hogy készítsünk rózsaszín tortát kék bevonattal. A vásárló elmondta a két szín kombinációjával 2017-es nemváltását ünnepelné."

A keresztény pék közölte a hívóval, hogy üzenete miatt sajnos nem tudják elkészíteni számára a tortát, aki erre azonnal be is perelte őket.

2020 novemberében Phillipsnek a nő állítólag kijelentette, amennyiben az ügyet elutasítják, már másnap újabb tortarendeléssel jelentkezik, és annak kapcsán újra beperli a férfit.

"A peren és más vallomásai során a felperes megerősítette, hogy azért kereste meg Jacket, hogy tesztügyet kreáljon, és 'kijavítsa Jack hibás gondolkozását'"

- nyilatkozta a pék ügyvédje, kinek állításait a felperes tagadta, ugyanakkor kijelentette, ki akarta próbálni, rávehet-e egy keresztény péket, hogy elkészítse az ominózus tortát.

A nő kijelentette, jó embernek tartja a péket, jó kereszténynek, akinek nemes hitelvei vannak, amiket természetesen védelmezni kell, abban azonban nem hisz, hogy joga van megtenni, amiről azt hiszi, joga van megtenni.

A keresztény péket tanácsadói szerint az aggályos trend folytatódik, melynek során az eltörlés kultúrája fegyverré teszi a jogot és igyekszik mindenkit tönkretenni, aki nem ért egyet.

"Ez az ügyvéd nemcsak gyűlölködő e-maileket küldött neki, hanem egy másik tortát is kért, ahol Sátán marihuánát szívott, hogy ismét csapdába ejtse Jacket"

- nyilatkozta Kristen Waggoner az Alliance Defending Freedom munkatársa.

A coloradói legfelsőbb bíróság még nem hozott döntést, de a pék reményét fejezte ki, hogy az ügy "egyértelműsége" miatt hamarosan javára döntenek majd, és nem kell ismét továbbvinni az ügyet.

"Reméljük, hogy lesz győzelem" - mondta Wagoner. "Ha nincs, akkor fellebbezünk."

(Postmillennial/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!