Hiába igyekezett megfúrni a kormányzó: mostantól 18 év alatt tilosak a nemváltó kezelések Arkansasban
Ez az első amerikai állam, ahol hasonló törvényjavaslatot sikerült átvinni
Hiába igyekezett megfúrni a kormányzó: mostantól 18 év alatt tilosak a nemváltó kezelések Arkansasban

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 07.
Arkansas az első amerikai állam, ahol a kiskorúak nemváltó kezeléseit, műtéteit és pubertásblokkolók használatát betiltó törvényjavaslatot fogadtak el. Az állam republikánus kormányzója ugyan megvétózta ezt, a képviselőház és a szenátus azonban felülírta döntését. 

Bár a republikánus kormányzó "hatalmas kormányzati hatáskör-túllépésnek" titulálva megvétózta, azonban

a javaslatot végül mégis elsöprő, 72-25 arányban szavazták meg a képviselőházban, és 25-8 arányban a szenátusban. 

A rendelet erős ellenállásba ütközött több csoport részéről is, beleértve az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiáját, akik szerint a törvény fontos egészségügyi ellátástól fosztja meg a gyermekeket, és növeli a már egyébként is magas öngyilkossági kockázatot.

Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója kijelentette, perelni fog, mivel a rendelkezés szerintük

"családokat, orvosokat és vállalkozásokat üldöz el az államból és szörnyűséges, szívszaggató üzenetet küld a transznemű fiatalok számára, akik rettegve figyelik az eseményeket."

A törvényjavaslat benyújtója, Robin Lundstrum republikánus szenátor leszögezte azonban, hogy jogilag felnőttek dönthetnek csak ilyen drasztikus fizikai átalakításokkal kapcsolatban.

Alabama szenátusa március elején fogadott el egy törvényjavaslatot, mely betiltja a kiskorú "transznemű" gyermekek pubertás-blokkolókkal, hormonterápiával és nemváltó műtéttel való kezelését, mely alkalmazása bűncselekménynek számíthat, amennyiben a javaslatot a képviselőház is elfogadja. 

A nemváltás veszélyes üzem

A témában más hónapok óta zajlik a harc a gyermekjogok és a transzjogok védelmezői között.

Ahogy arról a közelmúltban a Hetek is beszámolt, tavaly decemberben a brit felsőbíróság úgy határozott, hogy a 16 éven aluli, nemváltoztatáson gondolkodó tinédzserek nem elég érettek ahhoz, hogy pubertásblokkolók szedése mellett döntsenek.

A 23 éves Keira Bell nyújtott be keresetet az intézet ellen, ahol tinédzser korában hormonterápiát kapott, és úgy érzi ezzel elrontotta az életét. Rendkívül örült döntésnek, melyben "a józan ész győzedelmeskedett", és ami "megvédi majd a sebezhető fiatalokat".

"Bárcsak hoztak volna ilyen döntést mielőtt beleegyeztem volna a pusztító pubertás-blokkolók kísérleti kezelésébe. Nagyon máshogy nézne ki most az életem"

- jelentette ki Bell. 

A Newsweek hasábjain februárban egy "transznemű férfi" saját történetén keresztül illusztrálta, milyen súlyos  következményekkel járhatnak a nemváltó műtétek, és miért nem kellene a gyermekeket erre bátorítani.

(BBC/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!