Törölte a Facebook a Mi Hazánk oldalát
Toroczkai László pártjának oldalát felszólítás nélkül távolította el a közösségi oldal
Törölte a Facebook a Mi Hazánk oldalát

Forrás: Facebook/Dúró Dóra

2020. 10. 28.
A közösségi média oldal törölte a szélsőjobboldali párt közel nyolcvanezer követőt számláló oldalát, és tette mindezt valódi indoklás nélkül - áll a Mi Hazánk! honlapjának közleményében. A párt tiltakozik a törvényellenes, antidemokratikus eljárás ellen és kormányzati fellépést követel a "digitális cenzúra" ellen.

„Először a párt 1956-os megemlékezésének eseményét törölték, erre hivatkoztak, mint tiltott dolog, majd rövid időn belül az egész oldalt elérhetetlenné tették.” - folytatódik a közlemény

Nem ez az első eset a párt holdudvarában, emlékezetes, hogy az EP választás környékén szó nélkül törölték a párt vezetőjének, Torockazi Lászlónak az oldalát is, mely közel 210 ezer követővel rendelkezett. 

A párt közleménye szerint a Facebook tette,

nem csak antidemokratikus és elfogadhataltlan, hanem törvényellenes is. 

A közösségi oldalak túlkapásainak a Hetek lapszerkesztője is áldozatul esett, amikor a közösségi oldal határozatlan időre felfüggesztette a csoportokban való tevékenységét.

Kormányzati fellépést követelnek

Kormányzati fellépést követel a digitális cenzúra ellen a Mi Hazánk Mozgalom azt követően, hogy a Facebook letiltotta a párt profilját - jelentette ki a Mi Hazánk elnökhelyettese szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dúró Dóra szerint az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott digitális munkacsoportnak kellene kidolgoznia a magyar állampolgárok védelmét szolgáló szabályozást.

A tiltás annál is inkább elfogadhatatlan, mert a Facebook egy bejegyzett, törvényesen működő párt oldalát tiltotta le egy bejelentett, az október 23-i rendezvényüket hirdető plakát miatt.

Megjegyezte, jellemző, hogy a tiltás éppen akkor történt, amikor országszerte megnőtt a párt iránti érdeklődés, és szeptemberhez képest 101 százalékkal emelkedett az oldal kedvelőinek száma.

Dúró Dóra  hozzátette, a Facebook már az európai parlamenti választások alkalmával is beavatkozott a magyar közéletbe azzal, hogy indoklás nélkül törölték Toroczkai Lászlónak, a párt elnökének közösségi oldalát. Egy lakossági fórum meghívójáért is tiltást kaptak már, de a "Magyarország a magyaroké" mondatért is tiltást járt - fűzte hozzá.

A politikus szerint a jogállamiságot szisztematikusan semmibe vevő cenzúra világszerte tiltja a jobboldali, keresztény tartalmakat. Nem lehet véleményt nyilvánítani a Facebookon a Mi Hazánk olyan, markáns programpontjait érintő témákról, mint a cigányság népességrobbanása, a szegregáció, a "cigánybűnözés", a szibériai bérrabtartás, a halálbüntetés, az LMBTQ-propaganda tiltása, a genderlobbi vagy a fehérellenes rasszizmus - sorolta.

Dúró Dóra kijelentette: ebben a helyzetben a magyar jogszabályoknak kell gátat vetniük "a Facebook balliberális véleménydiktatúrájának", a kormány nem halogathatja tovább a szembeszállást a multinacionális techcégek túlhatalmával.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!