Törökország heteken belül ratifikálhatja a svédek NATO-csatlakozását
Állítja a svéd külügyminiszter
Törökország heteken belül ratifikálhatja a svédek NATO-csatlakozását

Forrás: Shutterstock/Andie.NV

2023. 11. 29.
Törökország közölte Svédországgal, hogy heteken belül ratifikálni fogja az északi ország NATO-hoz való csatlakozását - tájékoztatott szerdán a svéd külügyminiszter.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

Svédország és Finnország még tavaly kérelmezte a NATO-csatlakozást, miután Oroszország megszállta Ukrajnát. Tayyip Erdogan török elnök azonban a csatlakozás kapcsán kifogásokat emelt amiatt, hogy szerinte a két észak-európai állam olyan csoportokat védelmez, amelyeket Ankara terrorszervezetnek minősített. Törökország ekkor azt követelte, hogy Svédország tegyen több lépést az Európai Unió és az Egyesült Államok által is terrorista csoportnak titulált Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) működésének megakadályozására.

Hosszas halogatás után Törökország végül áprilisban döntött úgy, támogattója Finnország tagsági kérelmét, de Svédországot azóta is várakoztatja. Most azonban ennek hamarosan vége lehet. Legalábbis erről számolt be a svéd külügyminiszter.

"Kétoldalú megbeszélést folytattam kollégámmal, a (török) külügyminiszterrel, aki elmondta, hogy a ratifikációra heteken belül sor kerülhet"

- mondta Tobias Billstrom újságíróknak a NATO külügyminiszteri találkozó második napja előtt.

Törökország részéről azonnali megerősítés egyelőre nem érkezett.

(Reuters / Hetek)

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!