Szökni próbált tárgyalása elől a 96 éves náci néni, de elkapták
Irmgard Furchnert, a stutthofi tábor parancsnokának titkárnőjét 11 ezer gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják
Szökni próbált tárgyalása elől a 96 éves náci néni, de elkapták

Stutthof( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 10. 01.
A náci koncentrációs tábor egykori titkárát elfogták, miután menekülni próbált az észak -németországi tárgyalása előtt. A 96 éves Irmgard Furchnernek 11 000 gyilkosságban való bűnrészesség miatt kellett volna bíróság elé állnia, de nem jelent meg, így a bíró elfogatóparancsot adott ki letartóztatására.

A vádlottat a rendőrök órákkal azután vették őrizetbe, hogy eltűnt egy Quickborn városában lévő idősotthonból. A nő Hamburgba menekült, ahol egy helyi utcán vették őrizetbe

Furchnernek különleges bíróságon kellett volna megjelennie Itzehoe -ban, egy órányi autóútra Hamburgtól északra. Ehelyett

helyi idő szerint 06:00 és 07:20 között elhagyta az otthont, ahol lakott, és taxival a metróállomás felé vette az irányt.

A bíróság szóvivője később kijelentette, hogy a vádlottat most bíróság elé állítják, de a tárgyalásra egy itzehoe -i logisztikai cég csarnokában kerül majd sor, mert a városi tárgyalóterem nem elég nagy ahhoz, hogy elbírja az ügyet övező óriási médiaérdeklődést.

Irmgard Furchner gépíróként dolgozott a stutthofi tábor parancsnoka, Paul-Werner Hoppe irodájában, a mai Gdansk közelében, amelyet akkor a náci Németország elfoglalt és Danzig néven ismert.

A nő a háború vége előtt két évvel állítólag már ismerte a koncentrációs táborban zajló események legfontosabb részleteit.

Hoppe 1954 -es tárgyalása során elárulta, a parancsnok hogyan diktált neki üzeneteket, de azt állította, hogy semmit sem tud a stutthofi gyilkosságokról.

A táborban körülbelül százezer embert tartottak fogva szörnyű körülmények között, és becslések szerint a holokauszt alatt 65 ezer ember halt meg a nácik kezei között.

(BBC/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!