Ez egy véleménycikk. 

Az abortuszpárti érvek kizárólag a női jogokról szólnak. "A gyerek a nő testében fejlődik, ebből következik, hogy az a nő tulajdona, az ő döntése, hogy megszakítja-e a terhességet." 

"Mivel a magzat csaknem 9 hónapig életképtelen az anyaméhen kívül, kizárólag a nő döntésén múlik, hogy megtartja-e a gyereket, vagy sem."

(Az sem számít, hogy a gyereknek egyébként apja is van, az ő génjeit is hordozza, és hogy senki nem képes teherbe ejteni magát, de ezt most tegyük félre egy pillanatra).

Azonban az újszülött is halálra van ítélve felnőtt (jó esetben szülői) gondoskodás nélkül. Tökéletesen kiszolgáltatott a környezetének, és még évekig az is marad. Az ember másoktól függő lényként érkezik erre a világra. A személyisége fokozatosan bomlik ki egy mély és erős szimbiotikus kapcsolatból.

A gyerekek kiszolgáltatottsága nem ad felhatalmazást a kihasználásukra. A bántásukra. Nem teszi őket másodrendű állampolgárokká, és az életük sem kevésbé értékes, mint egy felnőtté, csak azért, mert gyengébbek vagy védtelenebbek. 

Amikor egy két hetes kisbabáról beszélünk, ez mindenki számára egyértelmű, egy 12 hetes magzat esetében viszont sokan még azt is felháborítónak tartják, ha a nő a döntése előtt hallani kénytelen a testében fejlődő magzat első életjeleit. Női jogok versus gyerekjogok. A nő érzései versus a másik puszta létezése.

Mikortól vannak tehát egy gyereknek alapvető jogai? És ki tudja jó lelkiismerettel meghatározni azt az időpontot, amikortól valakit embernek tekintünk? 

Jelenleg úgy tűnik, a méhen belül fejlődő gyermek akkor gyermek és nem csak egy sejtcsomó, ha mi annak akarjuk látni. Ha akarom gyerek, ha akarom nem. Ha terveztem, ha vágyom rá, akkor nevet adok neki, kirakom a hűtőre az első ultrahang képét, és könnyekig hatódom, amikor először hallom a szapora, pulzáló lüktetést, a kisbabám szívhangját. Könyveket olvasok arról, hogyan hat az anya érzelmi állapota a méhében fejlődő kisbabára, és elgyászolom, ha valamilyen komplikáció miatt idő előtt elveszítem.  

Ha váratlanul ér a terhesség híre, ha nem így készültem, nem akartam gyereket, ugyanazok a biológiai, egyébként objektív paraméterek más értelmet nyernek, és jogot formálok arra, hogy egy sorsot azelőtt megszakítsak, hogy az elkezdődött volna. Ugyanaz a szívhang. Ugyanaz a dinamikusan fejlődő szervezet, ugyanaz a potenciális, sőt, valóságos életerő. A különbség az anya szívében, elméjében, élethelyzetében van. 

Mindez nem mond ellent annak, hogy a gyerekvállalás egy bonyolult döntés, hogy sok minden nem úgy alakul, ahogy az ember tervezi, hogy vannak könnyek, van dráma és van kisebbik rossz, meg kisiklott sorsok. És újratervezés is.

Senki sem vitatja a nő jogát a saját testéhez. Itt azonban kettő, és nem egy testről van szó, még akkor is, ha a két test között valóban van fejlettségbeli különbség, ami még jópár évig fennmarad (a születés után is). Ha tetszik, hatalmi és erőkülönbség is van. Kérdés, ez a nyilvánvaló fölény mire jogosít fel a gyengébb féllel szemben?

Itt is a túlélés kegyetlen törvényei érvényesülnek, és az erősebb érdeke egészen egyszerűen felülírja a gyengébbek jogait? Úgy tűnik.

Előfordulnak ritka esetek, amikor az anya és a gyermek élete között választani kell. Ez valódi etikai és erkölcsi dilemma. De az abortuszok túlnyomó többsége esetén nem erről van szó. Mint ahogy elenyészően kevés az erőszakból fogant gyermek is a terhességmegszakítások teljes számához képest.

A nők jogai fontosak. A gyermekek jogai szintén. A legfontosabb és lényegében igazán jelentős kérdés azonban ez:

mikortól ember az ember, és miért ér többet az egyik sors a másiknál?

(Hetek)