„Semmit sem zárok ki” – Izrael megbüntetésévével fenyeget Kamala Harris
Ha benyomul Rafahba az izraeli hadsereg
„Semmit sem zárok ki” – Izrael megbüntetésévével fenyeget Kamala Harris

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 03. 25.
Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke vasárnap baljós megjegyzéseket tett egy interjújában Izraelről és a készülő rafahi offenzíváról, ahol a Hamász utolsó gázai bázisa található.

Az ABC News "This Week" című műsorában az alaelnök azt mondta, hogy „(Benjámin) Netanjahu izraeli miniszterelnök úgy tűnik, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja Biden elnök figyelmeztetését a rafahi offenzíváról."

"Több beszélgetés során és mindenféle (más) módon világosan kifejtettük, hogy hatalmas hiba lenne bármilyen nagyobb katonai művelet Rafahban” – fogalmazott, és rögtön hozzátette: „Hadd mondjak valamit, tanulmányoztam a térképeket. Nincs hova menniük azoknak az embereknek. És körülbelül 1,5 millió emberről van szó Rafahban, akik azért voltak ott, mert azt mondták nekik, hogy menjenek oda, (legalábbis) a legtöbbjük.

És ezért nagyon világosan megmondtuk, hogy hiba lenne bármilyen katonai művelettel behatolni Rafahba.”

Arra a kérdésre, hogy lennének-e következményei annak, ha Izrael továbblép a Hamász felszámolására irányuló szárazföldi offenzíva során és Rafahon belül folytatná a hadműveleteket, Harris közölte: „Nos, lépésről lépésre meg fogjuk tenni, de nagyon világosan elmondtuk a véleményünket arról, hogy ez megtörténjen-e vagy sem.”

A műsorvezető viszont konkrétabb választ várt, ezért Harris közölte, hogy „Semmit sem zárok ki.”

(Daily Wire / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!