Schiffer: a Fidesz akár profitálhat is a Völner-ügyből
Schiffer: a Fidesz akár profitálhat is a Völner-ügyből

Fotó: MTI/Kovács Attila

2021. 12. 09.
Közjogi perverziónak nevezte Schiffer András azt, ahogyan ma a bírói végrehajtói rendszer működik. Hack Péter pedig a szegmens korrupciós kitettségéről beszélt a Heteknek.

 Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

Nem volt még olyan magas szintű politikus érintett korrupciós ügyben, mint az igazságügyi miniszterhelyettes Völner Pál esetében, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Ha tudták, ha nem - van felelősség

Az ügy kapcsán Hack Péter, az ELTE jogi kar büntető-eljárásjogi és büntetés-végrehajtási jogi tanszékének vezetője arról beszélt a Heteknek, hogy ez súlyos csapás az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom szempontjából. Arra a kérdésre, hogy az ügyben Varga Juditnak lehet-e politikai, illetve jogi felelőssége, Hack elmondta, hogy a tények ismerete nélkül ezt nehéz eldönteni, de neki úgy tűnik, hogy az ellenzék is csak politikai felelősséget emleget, ami ilyenkor magától értetődő.

„Az ellenzék arra hivatkozik, hogy ha tudott róla, hogy ilyen ügyek folynak, akkor azért felelős, ha nem tudott róla, akkor pedig azért, hogy vezetőként nem ellenőrzi kellően a munkatársait”

– fogalmazott Hack Péter.

Hozzátette: a végrehajtás hatalmas üzletet jelent, hiszen a bírósági végrehajtók komoly jutalékokat szereznek, és közismert a szegmens visszaéléseknek és korrupciónak való kitettsége. „Nagyon nagy tétje van annak anyagilag – éves szinten több tíz milliós profitokra tehetnek szert –, hogy ki kerül be ebbe a zárt körbe és ki nem. Minden ilyen esetben felmerül a korrupció kockázata. Mindenki jobban járt volna, ha az eddigieknél jóval átláthatóbb módon működött volna ez a terület” – szögezte le Hack Péter.

Csoda, hogy nem bukott ki korábban

„Közjogi perverziónak tartom, hogy a közhatalom akaratának magánszervezetek, magánvállalkozók próbálnak érvényt szerezni Magyarországon. Tarthatatlan, hogy gyakorlatilag egy maffiaszervezet működik a törvények végrehajtása érdekében” – fogalmazott az ügy kapcsán a Heteknek Schiffer András ügyvéd, egykori országgyűlési képviselő. Kiemelte:

a bírósági végrehajtási rendszert államosítani kellene és visszarendelni a bíróságok hatáskörébe, ahogy 1994 előtt működött

– ezt kezdeményezte is a végrehajtási törvény 2014-es módosításának vitájában, eredménytelenül. 

„Az ügy büntetőjogi vonatkozásaiban a nyomozóhatóság az illetékes, ám ami a politikát illeti: súlyos felelősség terheli a kormányokat 1994 óta, hogy ezen a rendszeren – amely egyebek mellett devizahitel károsultak százezreit tette tönkre – érdemben nem változtattak. Sőt, a Fidesz a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának közelmúltban történt létrehozásával a bírósági végrehajtással és a felszámolói névjegyzékkel kapcsolatos kormányzati kompetenciát igyekezett kiszervezni a fideszes árnyékhatalomnak. Ezzel nem megtisztították ezeket a piacokat, hanem azt segítik elő, hogy a NER oligarchái tegyék rá a kezüket” – vélekedett Schiffer, aki szerint nem azon kell csodálkozni, hogy egy ilyen ügy kibukott, hanem azon, hogy ez nem történt meg már korábban.

A kormányt érintő esetleges politikai következményekről szólva hozzátette: az ellenzék aligha fűzhet nagy reményeket ehhez.

„Normális országban természetesen nem csak az igazságügy miniszter, hanem akár a kormány is belebukhatna egy ilyen botránya, ehhez képest nálunk a Fidesz akár profitálhat is ebből.

Az ellenzéki retorika ugyanis eddig az volt, hogy a Fidesz kormány mindenek felett áll, diktatúra van, a legfőbb ügyész fedezi a bűnözőket. Ehhez képest a legfőbb ügyész most, a választási kampány előtt kikéri egy fideszes országgyűlési képviselő, államtitkár mentelmi jogát. Ezzel szemben a parlamenti ellenzéki politikusok az elmúlt években a végrehajtói visszaélésekkel, embertelenségekkel és most a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának éltre hívásával is igen keveset foglalkoztak. Innen nehéz nyerni, hiszen

a Fidesz könnyen mondhatja – mint ahogy mondja is –, hogy a jogállam működik és a legfőbb ügyész pártatlanul üldözi a korrupciót”

– fogalmazott Schiffer András.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!