Open Doors: Észak-Koreában a legveszélyesebb kereszténynek lenni
Open Doors: Észak-Koreában a legveszélyesebb kereszténynek lenni

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 01. 19.
Tavaly Észak-Korea volt a második legveszélyesebb ország a Krisztus-hívők számára, 2023-ban azonban ismét az első helyre került az állam.

A becslések szerint 400 ezer keresztény él Észak-Koreában, vagyis a lakosságnak mindössze az 1,5 százalékát teszik ki. Ha a hatóságok rájönnek, hogy nem az állam hivatalos ideológiáját követik, akkor munkatáborokba kerülhetnek, vagy megölik őket.

A keresztények egyáltalán nem szabadok. Szinte lehetetlen a hívőknek összegyűlniük vagy találkozniuk egymással. Akik ezt mégis meg merik tenni, akkor a legnagyobb titokban és óriási kockázatot vállalva találkoznak. Még a Biblia birtoklása is komoly bűncselekménynek számít, és súlyos büntetést von maga után”

- írja a keresztény szervezet.

Északkelet Afrikában is nagyon nehéz a keresztények helyzete: egyre súlyosabb üldöztetést tapasztalnak a Szomáliában, Eritreában, Szudánban és Líbiában élő hívők, a top10 országok között szerepel Jemen és Nigéria is.

A Közel-Keleti országok közül Pakisztánban és Iránban tapasztalják a legnagyobb üldöztetést a keresztények.

India 11. lett a keresztényeket üldöző államok listáján, mert egyre több helyen fogadnak el az országban olyan törvényt, amely tiltja a hindu vallás elhagyását, és ezek a jogszabályok alapján zaklatják és megfélemlítik a keresztényeket.

Kína 16. a listán, mert ahogy arról korábban beszámoltunk, a kínai hatóságok nyomást helyeznek az országban élő protestáns közösségekre, hogy csatlakozzanak a Kommunista Párt által ellenőrzött gyülekezetekhez, és megfigyelik a hívőket.

A keresztények számára 50 legveszélyesebb ország között nincsenek európai államok, de Fehéroroszországból és Oroszországból aggasztó beszámolók érkeztek a vallásszabadság gyakorlásának korlátozásáról.

(Evangelical Focus / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!