Irán állami propagandával támadja az evangéliumi keresztényeket
A kormány például azt hangoztatja róluk, hogy az „evangéliumi cionista kultuszhoz tartoznak”
Irán állami propagandával támadja az evangéliumi keresztényeket

Illusztráció - Hasszan Róháni iráni elnök( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 08. 12.
Az USA Nemzetközi Vallásszabadság Bizottságának jelentése szerint az iráni kormány az állami média, valamint közösségi médiafelületei segítségével próbálja a közvéleményt az evangéliumi keresztények ellen hangolni. 

A kormány például azt hangoztatja róluk, hogy az „evangéliumi cionista kultuszhoz tartoznak”, és a keresztény hitre térők ellen homályos, nemzetbiztonsági aggályokat, illetve vádakat hoz fel. 

A keresztény misszionáriusok elleni állami propagandát Irán gyakran anticionizmusnak álcázza, a megtérőket pedig rendszeresen a cionista hálózat tagjaiként emelgeti. 

Az „evangéliumi cionista” kifejezést használta egyébként az iráni Legfelsőbb Bíróság is egy novemberi határozatában, amelyben kijelentette, hogy a kereszténység előmozdítása és az otthoni gyülekezetek létrehozása nem számít sem általános, sem nemzetbiztonsági bűncselekménynek.

 A bíróság mégis az „evangéliumi cionista kultusz” kifejezéssel élt, amikor azokra a keresztény megtérőkre utalt, akiknek az ügye a bírák asztalára került.

„Ez a félretájékoztató kampány korlátozza az iráni vallási kisebbségek vallási és lelkiismereti szabadságát”

- mondta a Nemzetközi Vallásszabadság Bizottságának egyik biztosa. 


„A cionizmusra való utalás nem az iráni keresztény misszionáriusok és Izrael közötti kapcsolatra vonatkozik, hanem „egy széles körű összeesküvésre, amelyben az evangéliumi keresztények világszerte olyan politikai álláspontokat hirdetnek, melyek a cionista ideológiát szolgálják”

- tette hozzá. 

Az Iszlám Keresztény Párbeszéd Egyesület titkára szerint pedig „az evangéliumi kereszténység nem egy vallás, hanem egy, a gyarmatosítás felé orientáló politika.”

A titkár azzal vádolja az iráni evangéliumi keresztényeket, hogy valójában politikai terjeszkedést folytatnak az iráni kormány aláásása érdekében. 

Egyébként a kormánypropaganda a keresztények mellett például a zsidókat, a szunnita muszlimokat, illetve a szúfikat is célkeresztbe vette.

A bizottsági jelentés megállapította, hogy a vallásszabadság helyzete továbbra is romlik ezen kisebbségek körében: üldöztetéseket, zaklatásokat, letartóztatásokat és bebörtönzéseket kell elszenvedniük hitük miatt.

Az Open Doors USA (vallásszabadsággal kapcsolatos visszaéléseket figyelő csoport) Iránt a kilencedik legproblémásabb országnak tartja keresztényüldözés szempontjából. 

(Christian Post/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!