A kormányfő - az ukrajnai háborúra utalva - úgy vélekedett:
a baloldal "elvesztette a józan eszét", és "holdkórosan beletámolyogna" egy kegyetlen, elhúzódó és véres háborúba.
Szerinte a baloldal magyar katonát és magyar fegyvert akar küldeni a frontvonalba.
"Ezt nem fogjuk megengedni. Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot ebbe a háborúba. Nem hagyjuk, hogy a baloldal katonai célponttá tegye Magyarországot, célponttá tegye az itthoni és a kárpátaljai magyarokat" - fogalmazott Orbán Viktor, aki a Parlament előtt felállított színpadon mondta el ünnepi beszédét a Békemenet résztvevői előtt.
Azt mondta, a magyarok jól tudják, "kik szokták bezsebelni az efféle háborúk hasznait", de elég erősek vagyunk, és ellenállunk a baloldal és a mögöttük álló háborús bajkeverők terveinek.
Arról is beszélt, a legjobb pillanatban lett Magyarország köztársasági elnöke először nő. Idézte Novák Katalin megválasztott államfő gondolatát, miszerint a nők a békét akarják megnyerni, és nem a háborút. Ha véget akarunk vetni a háborúnak, ha azt akarjuk, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, hallgatnunk kell az asszonyokra - mondta, hozzátéve, hogy
a nők nem Kelet és Nyugat harcát látják, hanem ukrán és orosz édesanyát, árván maradt gyermekeket, lelőtt családfőket, fiúkat és apákat, a szankciók kényszerítő ereje helyett pedig nélkülözést.
Az édesanyák tudják, hogy húsz év kell egy ember felneveléséhez, de húsz másodperc elég az elpusztításához - jegyezte meg.
Leszögezte: Magyarországnak a háborúból ki kell maradnia, egyetlen magyar sem kerülhet az "ukrán üllő és az orosz pöröly közé", ezért hazánk se katonát, se fegyvert nem fog küldeni a harcterekre.
Hangsúlyozta: a magunk érdekeit nekünk kell képviselnünk higgadtan és bátran, érdekünk pedig az, hogy
"ne legyünk gyalogáldozat valaki más háborújában".
Úgy fogalmazott: Magyarország világok határán fekszik, errefelé a háborúkat nem értünk és nem a mi érdekünkben vívják, és akárki győz, mi rajtavesztünk. Közép-Európa csak egy sakktábla a világ nagyhatalmai számára, és Magyarország is csak egy bábu azon. Ha céljaik úgy kívánják, fel is áldoznak minket - tette hozzá.
Vannak országok, amelyek háborúval akarják elérni a céljaikat, de mi tudjuk, hogy az a legjobb háború, amit sikerül elkerülni. Oroszország az orosz érdekeket nézi, Ukrajna pedig Ukrajnáét, de az Egyesült Államok és Brüsszel sem fog magyar fejjel gondolkodni, magyar szívvel érezni - jelentette ki.
Emlékeztetett, Ukrajnában, ahol kitört a háború, magyarok százezrei élnek, a katonáknak és rendőröknek pedig
a déli határ mellett most már "a keleti határunk biztonságát is fegyverrel kell garantálniuk".
Az ország minden idők legnagyobb humanitárius segélyprogramját működteti, közben pedig "itt dörömböl az ajtónkon a Nyugat-Európában már pusztító energiaválság". Két évünk ráment, hogy végre legyőzzünk egy száz éve nem látott világjárványt. "S ha mindez nem lenne elég, itt van még nekünk a magyar baloldal is. A veszélyek korába léptünk. "Most nincs helye a hibázásnak, nincs tere a kapkodásnak, és nem engedhetünk meg magunknak egyetlen rossz döntést sem" - jelentette ki.
Hangsúlyozta azt is: a háborús veszély nem csökkenti, hanem növeli, sőt, "az egekbe emeli" a választás tétjét.
"Békepárti jobboldal vagy háborús baloldal? Építkezés vagy rombolás? Előre vagy hátra? Mi azt mondjuk, őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát. Aki a békére és a biztonságra szavaz, az a Fideszre szavaz" - mondta.
Kijelentette: Magyarország segít a menekülteknek, de továbbra is elutasítja a migrációt.
Szerinte keresztény szívvel kell éreznünk, és magyar fejjel kell gondolkodnunk.
"Most mindenki láthatja a különbséget. A szomszédból harcok elől, összekapkodott csomagokkal és gyerekkel menekülő rémült nők, és a több ezer kilométerről érkező, határunkat megostromló migránsok között" - mondta.
(MTI/Hetek)
hetilap
hetilap
hetilap