Merész akciót hajtott végre a Moszad: sajtóhírek szerint elraboltak egy iráni tábornokot Szíriában
Egy 1980-as években Libanonban eltűnt izraeli pilóta sorsáról faggatták ki, majd szabadon engedték
Merész akciót hajtott végre a Moszad: sajtóhírek szerint elraboltak egy iráni tábornokot Szíriában

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 10. 05.
A Rai al-Jom című, Londonban megjelenő arab nyelvű lap értesülésére hivatkozva a Walla azt állítja, hogy egy iráni tábornokot elraboltak Szíriában, majd egy meg nem nevezett afrikai országba vitték a Moszad izraeli hírszerzői, ahol Ron Arad, egy 1980-as években Libanonban eltűnt izraeli pilóta sorsáról faggatták, majd szabadon engedték.

Naftali Bennett miniszterelnök hétfőn, az izraeli parlament, a kneszet téli ülésszakának kezdetén mondott beszédében megemlítette, hogy

a Moszad merész akciót hajtott végre annak érdekében, hogy ismeretekhez jussanak a 35 éve eltűnt Ron Aradról.

Bennett a hírszerzés tevékenységét szokatlan módon, a kneszet plénumán nyilvánosság elé táró beszéde után Dedi Barnea, a Moszad főnöke egy izraeli televíziócsatornának elárulta: a múlt hónapban végrehajtott bevetés sikertelenül zárult, mert

nem hozott áttörést az évtizedes rejtély megoldásában.

Ezt a miniszterelnöki hivatal bejelentése követte, amely szerint az akció valójában sikeres volt.

Ron Arad az izraeli légierő vadászpilótája volt, aki repülőgépének meghibásodása után 1986. október 16-án Libanonban katapultált, ahol röviddel ezután elfogta őt a helyi Amal milícia.

1988 májusától eltűntnek nyilvánították, miután átadták a Hezbollahnak és Iránban vagy Libanonban ismeretlen helyre szállították. Körülbelül öt évvel ezelőtt két jelentést tettek közzé, amelyek szerint az elfogott pilóta-navigátor néhány évvel elfogása után meghalt a fogságban - emlékeztetett kedden a Maárív című újság hírportálja.

Ez ellentétes azokkal a feltevésekkel, amelyek szerint

Arad sok évvel elfogása után is az élők sorában volt, s valószínűleg átadták az irániaknak, akik országukba vitték.

Mindezek csak feltételezések, valójában Izrael máig sem tudott bizonyossághoz jutni halálának időpontjáról és földi maradványainak hollétéről.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!