Izraeli üzletembert célba vevő Iráni és török merénylőket kapcsolt le a Moszad Isztambulban
A leszámolás az iráni nukleáris program vezetőjének likvidálására adott válasz lett volna
Izraeli üzletembert célba vevő Iráni és török merénylőket kapcsolt le a Moszad Isztambulban

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 02. 11.
Nyolc kémet tartóztattak le a helyi hatóságok, akik Yair Geller zsidó üzletembert akarták meggyilkolni. A török hírszerzés emberei a Moszaddal működtek együtt az akció során, derül ki a török sajtó meg nem erősített értesüléseiből. A hatóságok az elmúlt napokban hajtották végre a letartóztatásokat.

A helyi média beszámolói szerint az iráni vezetésű csoport összesen kilenc tagből állt, köztük iráni és török állampolgárokkal.

A csapatot azzal a céllal szervezték meg, hogy leszámoljanak Yair Geller, Isztambulban élő izraeli-török üzletemberrel. Geller egy repülési technológiára specializálódott vállalat tulajdonosa.

Az ellen tervezett megtorlás pedig Mohsen Fakhrizadeh – az iráni nukleáris program vezetőjének – 2020-as meggyilkolására adott válasz lett volna, amit széles körben az izraeli Moszadnak tulajdonítanak.

A jelentések szerint a merénylőkből álló különítmény otthonáig, illetve munkahelyére is követte Gellert, és azt tervezték, hogy török tagjaik fognak leszámolni a zsidó üzletemberrel. A kémeket azonban tudtukon kívül a török hírszerzés munkatársai figyelték meg. Miután pedig megállapítást nyert, hogy a merénylet előkészítése már folyamatban van,

értesítették is a Moszadot.

Beszámolók szerint Gellert egy védett házba szállították, ahol a Moszad is kivette részét a helyszín biztosításából. Bár az üzletembert kérték, hogy a biztonság kedvéért menjen vissza Izraelbe, a férfi ennek vonakodott eleget tenni.

Eközben a török rendőrség a csoport nyolc tagját sikeresen letartóztatta. A kilencedik tagot, a csoport élén álló Yasin Taheremamkendit iráni hírszerző tisztként azonosították, őt azonban nem sikerült kézre keríteni.

A gyanúsítottakat bűncselekmény előkészítésével vádolják.

(TimesofIsrael/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!