Küszöbön a vakság gyógymódja? Úttörő terápiájáért nyert díjat a magyar kutató
Roska Botond kapta idén az egymillió eurós Körber-díjat
Küszöbön a vakság gyógymódja? Úttörő terápiájáért nyert díjat a magyar kutató

Forrás: Shutterstcok/Puzzlepix

2020. 09. 09.
Roska Botond magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója nyerte el idén a német Körber Alapítvány egymillió eurós (358 millió forint) Európai Tudományos Díját Hamburgban úttörő kutatásáért. Vakságot gyógyító génalapú terápiája már a klinikai tesztelés szakaszába lépett. 

A magyar kutató olyan génalapú terápiát fedezett fel, ami képes „átprogramozni” az emberi szemben található sejteket, hogy azok elvégezzék a fényre érzékeny receptorok munkáját, melyek az emberi látáshoz elengedhetetlenek. Roska abban reménykedik, hogy a procedúra újraaktiválhatja a vakok retináját. 
 
Roska elmondta, jelenleg az eljárással fekete-fehér látást tudnak helyreállítani. A klinikai tesztelés már javában zajlik vak önkénteseken. 

“Roska Botond kutatása reményt jelent olyan új kezelési módok kidolgozására, melyek visszaadhatják a vakok látását”

 

– fogalmazott Peter Tschentscher, Hamburg polgármestere a hétfői ünnepélyes díjátadón.

A budapesti születésű neurobiológus 20 éve kezdett el dolgozni a látás mechanizmusának megértésén. Saját elmondása szerint akkor még senki sem foglakozott ezzel a témával, ma már nagyon sok kutatás zajlik ezen a területen. Roska szerint kutatócsoportjával elsőként térképezték fel, hogy a látórendszer különféle sejtjei hogyan nyerik ki a környezetből a vizuális információt.

A tudós és zongorista szülők gyermeke először a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult csellózni, azonban egy sérülés miatt fel kellett adnia, ezután váltott az orvoslás és a matematika irányába. 

A Körber Alapítvány díját, mellyel fizikai tudományágakban futurisztikus technikákat alkalmazó kutatókat ismernek el, először 1985-ben adták át.

(Deutsche Welle/MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!