Közel egymillió dolláros bírságot kell fizetnie egy kanadai kereszténynek, aki kijelentette: csak két nem létezik
A Chilliwack-i Iskolaszék korábbi tagjának ezzel kell "kártalanítani" LMBT-munkatársait
Közel egymillió dolláros bírságot kell fizetnie egy kanadai kereszténynek, aki kijelentette: csak két nem létezik

Mesterséges intelligencia segítségével készült kép(YT/Rebel News/Grok)

2026. 02. 27.
A British Columbia-i Emberi Jogi Bíróság közel egymillió dolláros büntetés megfizetésére kötelezte Barry Neufeldet, a Chilliwack-i Iskolaszék korábbi tagját. A döntés értelmében Neufeldnek 750 ezer dollárt (175 millió forintos összeget) kell fizetnie, miután a közösségi médiában kifejezte azon meggyőződését, hogy csak két nem létezik, férfi és nő, és ezzel "diszkriminálta" az iskolai körzet LMBT-alkalmazottait.

A konfliktus 2017-ben kezdődött, amikor Neufeld élesen bírálta az iskolai Szexuális Orientáció és Nemi Identitás (SOGI) programot, azt „társadalmi konstrukciónak” és „biológiailag abszurdnak” nevezve.

Most ismét küzdenünk kell a közös értékeink védelméért - hit, család, nemzet! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas

Saját bevallása szerint mély keresztény meggyőződése és a bibliai tanítások vezérelték, amikor kijelentette, hogy csak két nem létezik, a férfi és a nő. Bejegyzéseiben hangsúlyozta a hagyományos családi értékek melletti kiállását, és

kritizálta, hogy az oktatási minisztérium olyan elméleteket erőltet a gyerekekre, amelyek szerint a heteroszexuális házasság már nem számít normának.

„Lehet, hogy bigott homofóbnak bélyegeznek, de ennek ellenére ki kell mondanom, hogy támogatom a hagyományos családi értékeket, és egyetértek az [Amerikai] Gyermekorvosok Kollégiummal abban, hogy a kisgyermekek nemének megváltoztatását megengedni nem kevesebb, mint gyermekbántalmazás” – írta.

„De most az Oktatási Minisztérium magáévá tette az LMBTQ lobbit, és ezt a biológiailag abszurd elméletet erőlteti a gyerekekre az iskoláinkban. A gyerekeket arra tanítják, hogy a heteroszexuális házasság már nem a norma. A tanároknak nem szabad fiúkra és lányokra hivatkozniuk, ők csupán diákok.”

Neufeld szerint fellépése arra szolgált, hogy motiválja a hívőket, akik szerinte tétlenül nézik a társadalom erkölcsi hanyatlását és a transznemű ideológia terjedését.

A bírság mértékét azzal indokolták, hogy a vizsgált időszakban az iskolában dolgozó számos LMBT-alkalmazottat "hátrányosan érintettek" a megnyilvánulásai, akik így egyenként több ezer dolláros jóvátételre számíthatnak.

A korábbi tisztségviselő jelenleg fellebbez a döntés ellen, jogi költségeinek fedezésére pedig egy jogvédő szervezet indított gyűjtést.

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!