"Jó volt ez így, nem?" - óriási hajrával döntős Kenderesi 200 pillangón
A kedd esti döntőben Milákkal együtt állnak rajtőköz
"Jó volt ez így, nem?" - óriási hajrával döntős Kenderesi 200 pillangón

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2022. 06. 21.
Milák Kristóf parádés teljesítménnyel a legjobb, Kenderesi Tamás nagyszerű hajrával a hatodik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón hétfőn, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság harmadik versenynapján.

Milák, a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója a délelőtti előfutamban tartalékolva is több mint fél másodperccel volt gyorsabb, mint az összesítésben második helyen egyéni csúcsot úszó svájci Noé Ponti. Ezek után az elődöntőben sem volt kérdéses a sikere, ráadásul üzent is riválisoknak, ugyanis az 1:52.39 perces ideje minden idők kilencedik legjobb úszása ebben a számban.

Milák a vegyes zónában elmondta, edzője, Virth Balázs egy "értékelhető úszást" kért tőle az elődöntőben:

"Ne fürödve jussak a döntőbe, hanem úgy, ahogy csináltam. Komoly úszás legyen, olyan dinamikával, technikával, ami önbizalmat ad majd a fináléra, hogy ott is jól menjen"

- mondta Milák hozzátéve, hogy megnyugtatásra inkább trénerének van szüksége.

A riói olimpián 2016-ban ebben a számban szerzett bronzérmével berobbanó Kenderesi délelőtt inkább magára figyelt, mintsem a véleménye szerint a puskaport kissé korán ellövő vetélytársaira, de az 1:55.01 így is a nyolcadik idő volt.

Kenderesi ezúttal is a frászt hozta a nézőkre, mivel 150 méternél még jó két testhossz volt a hátránya, ekkor azonban elképesztő hajrába kezdett és 29.05 másodperces utolsó ötvennel - Milák hajrája 29.57 volt - a harmadik helyre jött fel. Az 1:54.79 perces eredmény idei legjobbja, amivel hatodikként került a fináléba.

"Jó volt ez így, nem? Sikerült azt hoznom, amit elterveztem. Azt továbbra is tartom, hogy az Európa-bajnokságon jobb formában leszek, de most a holnapot szeretném még jobban megcsinálni"

- nyilatkozta Kenderesi.

A szám döntőjét kedden 18.54-kor rendezik.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!