A feltárás egyik különlegessége, hogy a mikvét egy 300 tonnás daru emelte ki épségben a földből, hogy aztán később visszaszállítsák a negyed szívébe szabadtéri nyilvános kiállítási tárgyként, miután sikeresen lezárták a területen, fejlesztéseket, építkezéseket.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
Mint írják, az ókori rituális fürdő felfedezése egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ezen a területen körülbelül 2000 évvel ezelőtt zsidó település létezett.
A település feltárása során kőből készült mérőedényeket is találtak, amelyek a zsidó törvények szerint nem válnak rituálisan tisztátalanná, ezért a Második Templom idején széles körben használták őket a zsidók. Elena Kogan-Zahavi, Maayan Margulis és Shira Lifshitz, az Izraeli Régészeti Hatóság ásatásvezetői szerint: „Az itt felfedezett zsidó település az első és az egyetlen ismert ezen a területen.”
hetilap