Helyben hagyta a texasi életvédő törvényt a fellebbviteli bíróság
A Legfelsőbb Bíróság elé viszik az abortusztilalmi ügyet
Helyben hagyta a texasi életvédő törvényt a fellebbviteli bíróság

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 01. 18.
A fellebbviteli bíróság hétfői döntése nyomán a Legfelsőbb Bíróság elé kerül annak a texasi törvénynek az ügye, amely a terhesség hatodik hetétől tiltja az abortuszok többségét. Egyelőre tehát érvényben maradhat Amerika legéletpártibb szabályozása. 2:1 szavazati arányban hozta meg döntését a bírói tanács.

A republikánusok által kinevezett körzeti bírák – Edith Jones és Kyle Duncan – úgy fogalmaztak, hogy döntésük „összeegyeztethető” az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntésével, amely a múlt hónapban lehetővé tette a texasi törvény érvényben maradását.

A Senate Bill 8 néven elhíresült törvény a magzati szívverés észlelésétől – általában a terhesség hatodik hetétől – kezdve tiltja az abortuszt, beleértve a nemi erőszak és a vérfertőzés eseteit is.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága korábban nem döntött érdemben a Texas államban meghozott jogszabály kapcsán, ellenben lehetővé tette az alsóbb fokú bíróságok számára, hogy maguk döntsenek az alkotmányosság kérdésében.

Az ügyben érintett klinikákat képviselő szervezet, a Reprodukciós Jogok Központja nyilatkozatban közölte, hogy a bíróság mostani ítélete „összeegyeztethetetlen” az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntésével, és csak az időt húzzák ezzel a döntéssel.

John Seago, a Texas Right to Life nevű életpárti csoport jogalkotási igazgatója azt nyilatkozta, hogy

„mindezek a bonyolult jogi kérdések már tisztázásra kerültek” és „a bíróság hagyta, hogy a törvény érvényben maradjon.”

Ahogy arról korábban írtunk, a döntéssel abortuszjogi szervezetek szerint a terhességmegszakítások 90 százaléka ellehetetlenül.

(axios/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!