Hack Péter: különbséget kell tenni a felmentő ítélet és a kegyelem között
A Hit Rádiónak adott interjút a köztársasági elnöknek javasolt jogászprofesszor
Hack Péter: különbséget kell tenni a felmentő ítélet és a kegyelem között

Forrás: ATV

2024. 02. 14.
Ungár Péter hívta fel telefonon Hack Pétert, és azt kérte, ne mondjon azonnal nemet az államfőjelöltségre. Sajnálja Novák Katalin lemondását, de szerinte nem volt más választása, a tettek következményét viselni kell. Dr. Hack Péter, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, a Szent Pál Akadémia tanára és a Hit Gyülekezete lelkésze volt a Hit Rádió vendége.

"Ungár Péter felhívott, én nem is ismertem őt, korábban soha nem beszéltünk. Azzal kezdte a beszélgetést, hogy ne mondjak rögtön nemet, így abban maradtunk, hogy 24 óra múlva visszatérünk rá. Megkérdezte, hogy kifogásolnám-e ha engem ajánlana a többi frakciónak" – mondta el Hack Péter, hozzátéve, hogy tiszteletre méltó törekvésnek tartja az LMP részéről, hogy nem pártembert vagy közös ellenzéki jelöltet ajánl.

Nem lenne ellenzéki jelölt

Hack Péter maga is hangsúlyozta, hogy nem ellenzéki jelöltként szeretne részt venni a folyamatban.

"Egyelőre nem látom esélyét annak, hogy összejön a képviselők egyötödének támogató aláírása. Az ellenzéki frakciók egy része ugyanis már bejelentette, hogy bojkottálják a folyamatot. Ha mégis összegyűlne a negyven aláírás, akkor nyilatkoznom kell, hogy elfogadom-e a jelöltséget vagy sem" – nyilatkozta. A Hit Rádió azon kérdésére, miszerint ha élesedne a helyzet, vállalná-e a felkérést, úgy válaszolt: van egy régi mondás, miszerint a hídon ráérünk akkor átmenni, ha elértük a folyót. "Nyilván azt gondolom, hogy ha elfogadtam a mostani állomást, akkor valószínűleg illik elfogadni azt is. Ambicionálni biztos, hogy nem ambicionálom magam. Hálát adok Istennek, nagyon jó életem van, szeretem, amit az egyetemen, a közösségemben és a Szent Pál Akadémián csinálok. Annak a lehetőségnek is örültem, amit A Hit Rádió teremtett, hogy a Keresztkérdés című műsorban elmondhatom a véleményemet, és vannak, akiket ez érdekel és meghallgatnak." - tette hozzá.

Különbség van a felmentés és a kegyelem között

Hack Péter az interjú során kitért K. Endre kegyelmi ügyére is. Mint mondta, különbséget kell tenni a felmentő ítélet és a kegyelem között. Ahogy teológiai, úgy jogi értelemben is hangsúlyozni kell, hogy ha valaki kegyelmet kap, még egyáltalán nem ártatlan.

A Hit Rádió műsorvezetőjének azon kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy K. Endre megrögzötten elhitte a saját igazát, Hack Péter így válaszolt: -nekem úgy tűnik, hogy ez történt, sok ilyen esetet láttam. "Előfordul, hogy az ember tudattartamai ütköznek, és rossz módon viszonyulnak a saját döntéseikhez, hibáikhoz. Ahhoz, hogy K. Endrét elítéljék, kellett a nyomozó meggyőződése, az ő főnökének a meggyőződése, az ügyész, az ügyész főnöke, egy elsőfokú bíróság, egy másodfokú bíróság három bírája, a fellebviteli ügyészség ügyésze és annak vezetője. Ebben az ítéletben legalább 10-15 ember egybeeső meggyőződése szükséges." - emlékeztetett a jogászprofesszor.

Hack Péter a riporter kérdésére kiemelte, ő biztos, hogy nem írta volna alá K. Endre kegyelmi kérvényét, ugyanakkor kifejezetten sajnálja Novák Katalint és Varga Juditot. "Történelmi szempontból jelentősége volt, hogy női köztársasági elnöke lett Magyarországnak. Nagyon sok mindenben korrektül járt el, nagyon jól látta el a feladatát, az ominózus esetig népszerű is volt. Sajnálatos, hogy ez bekövetkezett, de nem volt más választás, a következményeket viselniük kellett." - magyarázta.

Németh Sándor bejárhatna a Sándor-palotába?

"Balog Zoltán ügyéről biztos, hogy nem fogok semmit mondani, hiszen a nyilvánosság előtt nem ildomos a Hit Gyülekezete lelkészeként egy másik egyház belső ügyébe beleszólni" – válaszolt a riporter azon kérdésére, hogy van-e felelőssége Balog Zoltán református püspöknek abban, hogy a hírek szerint ő is lobbizott K. Endre kegyelméért.

A beszélgetés során felmerült Hack Péter felekezeti hovatartozása is, Király Tamás pedig megkérdezte, ha ő lenne döntési helyzetben, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze bejárhatna-e lobbizni a Sándor palotába. "Az állam és az egyház viszonya viszont fontos kérdés. Szerintem a helyes az, ha egy hívő ember a közfeladatában nem az egyházi funkcióját látja el.  12 évig voltam aktív politikus. Soha a politikai pozíciómat nem használtam az evangélium terjesztésére. 41 éve oktatok. Soha egyetemi órán nem szólítottam fel embereket a megtérésre. Soha a hitemmel kapcsolatban senkit nem próbáltam befolyásolni. Tehát azt gondolom, hogy a személyes meggyőződés nyíltan vállalható. Én sem szégyellem, hogy a Hit Gyülekezetének a lelkésze vagyok, annak meg külön örülök, hogy tulajdonképpen az a legnagyobb vád ellenem, hogy hites vagyok. A személyes hitet meg lehet osztani másokkal, lehet arról beszélni, de nem lehet másokat erre kényszeríteni. Nagyon tisztelem Németh Sándort, nagyon sokat köszönhetek neki, 37 éve ismerem, de ha valaha olyan pozícióba kerülnék, ahol közhatalmat kell gyakorolni, akkor nem ő mondaná meg, hogy milyen döntést hozzak és nem ő mondaná meg, hogy miről mit gondoljak. Eddig sem így történt, hanem a bibliai értékeket közvetítette" – válaszolta Hack Péter.

A közvetlen elnökválasztásról

Az interjú során szó esett arról is, hogy milyen államokban milyen jogkörrel bírnak a köztársasági elnökök. Hack Péter összefoglalta, hogy miként alakult Magyarországon a jelenlegi rendszer. Azon kérdésre, miszerint nem lenne-e szerencsésebb a közvetlen elnökválasztás, kifejtette, hogy a közvetlenül választott államfők sokszor népszerűtlenebbek a közvetetten választott kollégáiknál, ráadásul szintén kötődnek pártokhoz, gazdasági érdekkörökhöz, hiszen egy elnöki kampányhoz stábra és forrásokra van szükség.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!