Most minden előfizetőnknek adunk! Fizessen elő a Hetek nyomtatott vagy online hetilapra a régi áron május 31-ig és spóroljon velünk. Részletek a hetilapban és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.
„Az információ olyan most, mint a puskaropogás. Most például egy európai háborút nézünk közelről, de ennek az információs háborúja már nagyon régóta zajlik.
Azt látjuk, hogy két hír között nincs megállás, nincs átgondolás, nincs szusszanás”
– magyarázza a most induló Korszellem-podcastműsorban Kánai András az ukrajnai háborúról való tájékozódás kapcsán. Míg régebben a tartalmak befogadása után volt egy szünet, így volt lehetőség azok feldolgozására. „Ennek eklatáns példája például a Szomszédok, amely kéthetente ment a tévében, így az emberek meg tudták azt emészteni és fel tudtak készülni. Ugyanígy a Dallas sorozatával például hetente” – fogalmaz.
Erre jött most a Netflix, ami azt találta ki, hogy mi lenne, ha egyben adna egy egész sorozatot, nem pedig hetente. Ebből pedig kiderült, hogy az ember egy olyan lény, ami nagyon szívesen veszi, hogy szórakozásból leterhelik az agyát szórakoztató funkciókkal.
A Twitter a közösségi médiában alkalmazza mindezt. Míg a Facebookon még élnek az olyan céges szabályok, hogy csak bizonyos időközönként lehet posztolni, hogy az elérje a felhasználókat, a Twitteren már ömlesztve érkeznek szünet nélkül az új tartalmak. Ezt maxolta ki a saját felületein a TikTok is.
S ez nem csak a befogadó részről hoz egy egészen mélyreható változást, de
a tartalomszolgáltatók részéről is, akik életvitelszerűen kell, hogy tartalmat előállítsanak, attól függetlenül, hogy valóban van-e ilyen mennyiségű értékes gondolatuk, vagy sem.
Az Instagram és a TikTok is például akkor jutalmazza óriási eléréssel a felhasználóit, ha azok nonstop beszámolnak a magánéletük minden fejleményéről folyamatosan beszámolnak, mint ha ValóVilág szereplők volnának.
„Nagyon érdekes jelenség a fizikai és a digitális világnak a különbsége. Megfigyelték azt, hogy aki kártyával fizetsz, akkor hajlamos vagy többet költeni.
A nyomtatott Heteknél az ember például beoszthatja, hogy most mennyit akar elolvasni, mettől meddig. A digitális világban nincs vége a dolgoknak, ott folyamatosan pörgeti az ember a híreket”
– fejti ki Kánai. Van erre egy találó kifejezés is az angolban, az úgynevezett ’doomscrolling’, aminek a lényege az, hogy ha valaki folyamatosan pörgeti a különböző szörnyűségekről, tragédiákról szóló híreket.
A Korszellem első adásában Elon Musk Twitter-megvétele kapcsán beszélgetett Kánai András és Kulifai Máté arról, hogyan változtatott meg bennünket a közösségi média, és vajon hogyan fog továbbra is dominálni a közösségi oldalak világa, hozhat-e forradalmat ezen a piacon Musk megjelenése. Iratkozz fel a Hetek csatornájára itt, ha nem akarsz lemaradni a legújabb adásokról.

hetilap
hetilap
hetilap