Most minden előfizetőnknek adunk! Fizessen elő a Hetek nyomtatott vagy online hetilapra a régi áron május 31-ig és spóroljon velünk. Részletek a hetilapban és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.
Azt, hogy a DK politikusai ennek ellenére miért vették át a mandátumukat, egy kérdéssel magyarázta: rendben van-e, ha a hazáját védő nép a megszállókkal való küzdelemben a megszállóktól zsákmányolt fegyvert is használja? Szerinte igen, és használni kell a "törvénytelen, megszálló kormánnyal szemben" minden törvényes eszközt.
Úgy értékelt: a Fidesz és a kormány háborút visel Magyarország ellen. A háború önmagáért van, okát és célját
"önökben kell keresni"; háborús körülmények között ugyanis érdektelen a kormány teljesítménye
- mondta Gyurcsány Ferenc, utóbbi miatt végletesen erkölcstelennek ítélve a kormányt, amely szerinte tönkretette az országot.
Felszólalása után Kövér László házelnök azt mondta: Gyurcsány Ferencnek nincs joga törvénytelennek minősíteni a törvényesen megválasztott kormányt, de erkölcsi alapja sincs erre, miután 2006-ban szándékosan a polgárháború szélére juttatta az országot,
"minden létező és elképzelhetetlen bűnt elkövetett"
a nemzet, az ország, a demokrácia és a jogállam ellen. Kijelentette, az ő ülésvezetése alatt a DK frakcióvezetőjének ez volt az első és utolsó olyan felszólalása az Országgyűlésben, amikor Magyarország törvényesen megválasztott kormányát törvénytelennek nevezheti.
Kövér László szavai alatt a DK-frakció kivonult az ülésteremből.
A kormány részéről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára felidézte, amikor Gyurcsány Ferenc a saját népére lövetett, kijelentve, az volt a törvénytelen.
A választás tanulságának ítélte, hogy a baloldal teljesen lemondott a megújulás lehetőségéről, mindenki "aláírt Gyurcsány Ferencnek", és feladta az önállóságát. A baloldal vereségének oka, hogy semmi újat nem tudott felmutatni a 2010 előtti kudarcpolitikához képest - értékelt.
Felidézte a DK elnökének választás előtti szavait, amelyben győzelmet vetítette előre azt mondta, hogy a jobboldaliakat el fogják vinni.
Kijelentette: a fenyegetős tempónak lehet, hogy az Apró-villában van hagyománya, de a magyarok körében nincs többsége.
(Hetek/MTI)

hetilap
hetilap
hetilap
hetilap