Friss felmérés: minden negyedik amerikai evangéliumi keresztény állítja, szólt már nyelveken
Többségük viszont nem tartja magát karizmatikus kereszténynek
Friss felmérés: minden negyedik amerikai evangéliumi keresztény állítja, szólt már nyelveken

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 08. 15.
Egy új felmérés szerint az amerikai evangéliumi keresztények körülbelül egynegyede válaszolta azt, hogy élete során szólt már nyelveken, ugyanakkor többségük nem vallja magát sem pünkösdi, sem karizmatikus kereszténynek.

A több mint 1000 amerikai evangéliumi keresztény bevonásával végzett tanulmányt még augusztus elején publikálta az Infinity Concepts és a Grey Matter Research.

Mint az a tanulmányból kiderül, azok közül, akik szóltak már nyelveken életük során, tízből hat válaszadó mondta azt, hogy nem tartja magát sem pünkösdinek, sem karizmatikusnak.

Az önmagukat pünkösdinek vagy karizmatikusnak valló embereknek viszont több mint a fele (53%) nem jár „egyértelműen pünkösdi” gyülekezetbe vagy felekezetbe – állapította meg a tanulmány.

A felmérés kapcsán Mark Dreistadt, az Infinity Concepts alapítója és elnöke azt mondta, hogy döntő jelentősége volt annak, hogy először meghatározzák, hogy egyáltalán mit nevezünk pünkösdinek, avagy karizmatikusnak.

„A (…) meghatározásnak hagyományosan három fő módja volt: pünkösdinek vagy karizmatikusnak tartják magukat; pünkösdi vagy karizmatikus gyülekezetbe járnak; vagy pedig nyelveken szólnak”

– magyarázta Dreistadt.

„Az igazi kihívás az, hogy viszonylag kevés átfedés van a három meghatározás között."

Általában viszont elmondható róluk, hogy valamivel fiatalabbak a karizmatikus/pünkösdi hívők, mint más evangéliumi keresztények, és nagyobb valószínűséggel nevelnek gyermeket, továbbá etnikailag sokszínűbbek.

De az is kiderült, hogy nagyobb eséllyel élnek az ország kevésbé „hagyományosan keresztény” részein, így például északkeleten és nyugaton – állítja a tanulmány.
Általában az is elmondható a karizmatikus keresztényekről, hogy spirituális vonatkozásban elkötelezettebbek, mint más evangéliumi csoportok: arányaiban többet olvasnak Bibliát, továbbá többet járnak gyülekezetbe vagy kisebb, csoportos összejövetelekre.

A tanulmány szerint az evangéliumi keresztényeknek legalább a 13 százaléka egyértelműen pünkösdi vagy karizmatikus gyülekezetbe felekezetbe jár.

Ami pedig a gyülekezeti életet illeti, elmondható róluk az is, hogy átlagosan 20 százalékkal kevesebbet adakoznak a többi evangéliumi keresztényhez képest, míg a jótékonysági szervezetek és az egyházon kívüli szolgálatok esetében ez a szám 28 százalékkal kisebb, állítja a tanulmány.

(ChristianPost/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!