Mivel az ukrajnai háború világszerte az élelmiszerárak emelkedéséhez vezetett, Putyin a telefonbeszélgetés során biztosította Abbászt, hogy
Moszkva "orosz búzát, terményt és egyéb termékeket" juttat majd a palesztinok számára.
A Wafa palesztin hírügynökség közlése szerint, az orosz elnök hangsúlyozta Oroszország szilárd kiállását a palesztin nép jogai mellett, és leszögezte, Moszkva továbbra is politikai támogatást nyújt a palesztin ügynek minden nemzetközi fórumon, valamint a Jeruzsálemben és az al-Aksza mecsetben történtekkel kapcsolatban.
A hírügynökség szerint az orosz vezető elítélte azokat az izraeli gyakorlatokat, melyek „megakadályozzák, hogy a hívők szabadon megközelíthessék az Al-Aksza mecsetet”, hozzátéve, hogy
Izraelnek „tiszteletben kell tartania a szent helyen fennálló történelmi status quót”.
A Times of Israel szerint Oroszország már régóta a palesztin ügy zászlóvivője, és a Palesztin Hatóság reménykedik abban, hogy egyre központibb szerepet játszik majd a palesztin és az izraeli oldal közötti közvetítésben.
A palesztin hírügynökség szerint Abbász tájékoztatta Putyint „az al-Aksza mecsetbe az izraeli megszálló erők védelme alatt álló szélsőséges izraeliek betöréseiről”.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnap a palesztin zavargók kövekkel dobálták meg a Siratófal felé tartó izraeli buszokat Jeruzsálem óvárosában, valamint a Templom-hegyi komplexum közelében, hogy megakadályozzák a nem muszlimok bejutását a helyszínre. Az izraeli rendőrség válaszul behatolt a komplexum területére, és zavargások megfékezésével feloszlatta a tömeget.
A közelmúltbeli összecsapásokról vasárnap beszédet mondott Recep Tayyip Erdogan török elnök is, aki egy Twitter-üzenetében kijelentette, hogy országa „mindig a palesztinok oldalán fog maradni”, valamint II. Abdullah jordán király, Abbász pedig az Egyesült Államok beavatkozását kérte.
Oroszország vasárnap bekérette Izrael moszkvai nagykövetét, Alexander Ben Cvi-t, miután a múlt héten elítélte Izraelt, amiért támogatta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából való felfüggesztést az ukrajnai invázió miatt.
A Háárec híroldal által idézett izraeli tisztviselők szerint a hétfői megrovás nem Moszkva és Jeruzsálem viszonyának megromlásának jele, hanem egy „ellenőrzött konfrontáció”.
Más tisztviselők azonban aggódnak amiatt, hogy a kapcsolatok kezdenek megroppanni, és azzal kapcsolatban is, hogy milyen következményekkel járhat Izrael folytonos erőfeszítése, hogy meghiúsítsa az iráni és iránbarát erők tevékenységét Szíriában.
Az orosz külügyminisztérium egy múlt pénteken kiadott közleményében Jair Lapid külügyminisztert "oroszellenes támadással" vádolta meg a múlt heti közgyűlési szavazás után tett megjegyzései miatt. Ez volt a második alkalom, hogy egy országot megfosztottak a tanácstagsági jogaitól.
"Az Ukrajna körüli helyzet kihasználására törekednek, hogy elvonják a nemzetközi közösség figyelmét az egyik leghosszabb ideig megoldatlan konfliktusról, a palesztin-izraeli konfliktusról"
– közölte az orosz külügyminisztérium.
A nyilatkozat Izraelt „a palesztin területek illegális megszállása és kúszó annektálása miatt” ítélte el. A Hamasz által uralt Gázai övezet blokádját is kifogásolták, amelyre Izrael szerint azért van szükség, hogy megakadályozzák, hogy fegyverek eljussanak az enklávé terrorcsoportjaihoz.
„Az is figyelemre méltó, hogy… a háború utáni világtörténelem leghosszabb megszállását a vezető nyugati országok hallgatólagos beleegyezésével és az Egyesült Államok tényleges támogatásával hajtják végre” – tették hozzá.
Az izraeli külügyminisztérium korábbi közleménye elítélte Ukrajna „indokolatlan invázióját”, és „ártatlan civilek meggyilkolásával” vádolta az orosz erőket
Izrael mindeddig elkerülte, hogy oldalt válasszon az ukrán-orosz háborúban. A zsidó állam ugyanis egyike azon kevés országoknak, amelyek viszonylag baráti, stratégiai fontossággal is bíró kapcsolatokat ápolnak mind Ukrajnával, mind pedig Oroszországgal.
Miután azonban Izrael felbosszantotta a Biden-adminisztrációt azzal, hogy nem támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának első februári, Moszkva invázióját elítélő határozatát,
azóta több ENSZ-határozatban is csatlakozott a Nyugathoz Oroszország elítélésében.
(TimesofIsrael/Hetek)
hetilap
hetilap