Palesztin támadás készült a londoni tőzsde ellen
A rendőrség szerint ez csak a kezdet
Palesztin támadás készült a londoni tőzsde ellen

A Royal Exchange épülete Londonban (Forrás: Shutterstock/Pavel Rumme)

2024. 01. 15.
Őrizetbe vették vasárnap Nagy-Britanniában egy palesztinpárti szervezet hat tagját azzal a gyanúval, hogy tiltakozó akciót terveztek a Londoni Értéktőzsde (LSE) hétfői nyitásának megakadályozására.

A Scotland Yard vasárnap esti tájékoztatásában közölte: a Palestine Action nevű csoport aktivistái a hatósági gyanú szerint azt tervezték, hogy hétfő reggel megrongálják a tőzsde épületét, és oda is láncolják magukat a bejárathoz, azzal a céllal, hogy a tőzsde ne tudjon kinyitni a kereskedés kezdetére.

A londoni rendőrség beszámolója szerint az őrizetbe vételekhez vezető vizsgálat azután kezdődött, hogy a Daily Express című brit napilap információkat adott át a hatóságoknak a készülő akcióról.

A Palestine Action aktivistáit - három férfit és három nőt - Londonban, Brightonban és Liverpoolban vették őrizetbe rongálás előkészületének gyanújával.

Sian Thomas detektív-főfelügyelő nagy jelentőségűnek nevezte a gyanúsítottak őrizetbe vételét. Hangsúlyozta: a rendőrség gyanúja szerint a csoport "felfordulást és károkat okozó mutatványra" készült, amelynek komoly következményei lehettek volna, ha sikerül végrehajtani. A nyomozótiszt köszönetet mondott a Daily Expressnek, amiért a lap átadta a saját oknyomozó munkájából eredő információkat.

A rendőrfelügyelő hangsúlyozta ugyanakkor: a londoni tőzsdénél tervezett akció a hét egészére kiterjedő akciósorozat terveinek csak egy része lett volna.

A Scotland Yard éppen ezért kapcsolatban áll a londoni City pénzügyi központjának különálló rendőrségével és országszerte más rendőrkapitányságokkal is, annak biztosítására, hogy megfelelő erőforrások álljanak rendelkezésre, ha a következő napokban bármiféle rendzavarás történne - fogalmazott vasárnapi közleményében a Scotland Yard vezető nyomozója.

A Palestine Action 2020-ban alakult azzal a meghirdetett céllal, hogy akadályozza az Izraelt fegyverekkel ellátó nemzetközi vállalatok nagy-britanniai érdekeltségeinek tevékenységét.

(MTI / Hetek)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!