Felmérés: így hatott az ukrajnai háború a Fidesz támogatottságára
Medián: a háború eddig a kormányt erősíti
Felmérés: így hatott az ukrajnai háború a Fidesz támogatottságára

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2022. 03. 02.
Az első háborús hírek inkább a kormánypártokat erősítették Magyarországon - közölte az atv.hu a hvg360-on megjelenő Medián-felmérés alapján szerdán.

Kövesse az ukrajnai háború fejleményeit percről percre ide kattintva.

Az atv.hu azt írta: a február 22. és 26. között, a magyar népességet reprezentáló, 1100 ember telefonos megkérdezésével végzett kutatás az orosz-ukrán háború kezdete előtt indult, a háborúról konkrét kérdést nem tartalmazott, de a későbbi interjúkból már a Fidesz nagyobb támogatottsága rajzolódott ki.

A háború kitörése előtt a Fidesz-KDNP előnye csak 4 százalékpont volt, a háború kezdete után ez 12 pontra nőtt, az Egységben Magyarországért december óta 2 százalékpontot vesztett

- ismertették a felmérés eredményét, hozzátéve: a teljes népességen belül a választani nem tudók, illetve nem akarók aránya 13-ról 20 százalékra nőtt.

Kiemelték, hogy az ellenzéki pártszövetség esélyeit illetően is romlott helyzet: tavaly decemberben 63, most 67 százalék számít a Fidesz győzelmére. Az ellenzék sikerében saját szavazóinak 45 százaléka bízik - fűzték hozzá.

Tudatták: a kisebb pártok támogatottsága is visszaesett, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt is távolabb került az 5 százalékos parlamenti küszöbtől, ahogy Gattyán György és Szanyi Tibor pártja is veszített a támogatottságából.

Az idősebbek, a falusiak, az alacsonyabb végzettségűek és a kis jövedelműek között biztosan vezet a Fidesz-KDNP, a fiatalok, a nagyvárosokban élők, a diplomások és a tehetősebbek között az ellenzéknek van nagyobb támogatottsága. Ugyanakkor február végén többen voltak, akik szerint az ország rossz irányba megy (47 százalék), mint akik jó irányt érzékeltek (44 százalék) - olvasható a portálon.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!