Erdogan szerint "elrettentő leckét" kellene adni Izraelnek, békefenntartókat küldene az országba
A török államfő Vlagyimir Putyinnal egyeztetett
Erdogan szerint "elrettentő leckét" kellene adni Izraelnek, békefenntartókat küldene az országba

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 05. 12.
A napokban kiújult izraeli-palesztin konfliktusról egyeztetett szerdán telefonon Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága.

Erdogan a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek "hathatós és elrettentő leckét kell adnia" Izraelnek a palesztinok elleni "vakmerő" támadásai miatt.

Ankara a fellépés érdekében "minden szinten kezdeményezéseket tesz"

- tette hozzá.

A török államfő egyúttal nyomatékosította: fontos, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még azelőtt beavatkozzon a történesekbe, hogy a válság súlyosabbá válik. Aláhúzta, hogy az ENSZ BT-nek határozott és világos üzeneteket kell küldenie Izraelnek a támadások leállításáról.

Békefenntartókat követel a térségbe

Erdogan azt is szorgalmazta, hogy gondolkodjanak el azon a felvetésen, amely szerint a palesztin civilek védelme érdekében nemzetközi békefenntartókat kéne küldeni a térségbe. A nemzetközi békefenntartók igénye 2018 májusában az Iszlám Együttműködés Szervezetének rendkívüli isztambuli ülésén fogalmazódott meg.

Recep Tayyip Erdogan reményét fejezte ki Putyinnak, hogy Törökország és Oroszország az ENSZ-ben mindezen témákban szoros együttműködést tanúsít majd.

Az elmúlt napokban egyre jobban eszkalálódott a feszült helyzet Izraelben, miután előbb a Templomhegyen törtek ki zavargások, majd polgárháborús állapotok alakultak ki az ország több pontján. A gázai övezetből a Hamasz palesztin terrorszervezet folyamatos rakétatűz alatt tartja az izraeli civil területeket, mire válaszul Izrael a terroristák csomópontjait bombázza. Az eseményről percről percre is tudósítunk, részleteket itt, itt, itt és itt is olvashat. 

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!