hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mit üzen a Hagia Szophia mecsetté alakítása?
A muszlimok hajnalcsillaga
Mit üzen a Hagia Szophia mecsetté alakítása?

Fotó: AP/Emrah Gure

2020. 07. 22.
Hivatalosan és jelképesen is véget ér Törökországban a világi állam időszaka, miután július 24-én újra muzulmán ima hangzik fel a mecsetté visszaalakított isztambuli Hagia Szophiában. Erdogan döntése nem csak vallási szempontból jelentős, pontosan beleillik abba a programba, amellyel a török elnök mint Nagy Szulejmán utódja az iszlám világ vezetőjeként igyekszik fellépni.

A Hagia Szophia öt év alatt épült fel, 10 ezer munkás dolgozott rajta, 537-ben szentelték fel, és 916 éven át a kereszténység leghíresebb jelképe lett. 1453-tól 1935-ig mecset, majd 2020-ig múzeum volt.

Július 10-én jelentette be Recep Tayyip Erdogan, hogy az isztambuli Hagia Szophia – amely közel ezer éven át a keleti kereszténység központja volt, majd Bizánc meghódítása után mecsetté alakították, de 1935-ben vallási szempontból semleges múzeumnak nyilvánították – ismét mecsetként fog működni. Július 24-én pontosan a szekularizmus felett mondanak ítéletet: az első pénteki szertartás elején a Koránból felolvassák a Fatiha szúrát, az iszlám halotti imát, jelezve ezzel, hogy Törökország szakított az Atatürk-féle világi állam eszményével. 

Erdogan a Hagia Szophia „újjászületését” úgy méltatta Twitter-üzenetében, mint ami hatalmas érték az egész muszlim világ számára, „Buharától Andalúziáig”, vagyis a mai Üzbegisztántól Spanyolországig. A török elnök szerint a döntés egyenértékű a jeruzsálemi „al-Aksza mecset felszabadításával” – jelezve ezzel, hogy az iszlám felsőbbrendűséget nemcsak a kereszténységgel, hanem a zsidó vallással szemben is helyre kívánja állítani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!