Brüsszel szerint a szegénység, Magyarország szerint a keresztényüldözés áll a Nigériai terrorhullám mögött
Brüsszel szerint a szegénység, Magyarország szerint a keresztényüldözés áll a Nigériai terrorhullám mögött

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 06. 09.
Nigériában már több éve egyre romlik a biztonsági helyzet. Brüsszel szerint az erőszak nem a vallási ellentétekben gyökerezik, hanem abban, hogy az ott élők a szűkös erőforrások miatt rivalizálnak. A KDNP viszont úgy látja: a tömeges gyilkosság nem magyarázható a földművelő népesség és a nomád állattartók közötti konfliktussal.

Az Európai Parlament plenáris ülésén szerda este Nigéria helyzete is előkerült. Owo városának keresztény templomában történt múlt vasárnapi mészárlásról folytatott plenáris vitában Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke elmondta: Nigéria rendelkezik a legnagyobb gazdasággal Afrikában, a legsűrűbben lakott ország a kontinensen, ahol fele-fele arányban muzulmán és keresztény a lakosság.

"Ebben az országban jelen van az afrikai kontinenst érintő minden kihívás"

- tette hozzá. Mint mondta, a vérfürdő az ország déli részén történt, a szélsőséges iszlamisták főként a ország északi felében követnek el támadásokat. A nigériai erőszak az ott élő muzulmán közösségekre is kiterjed, mivel sok az etnikai ellentét, és a mélyszegénység tovább súlyosbítja a helyzetet.

"Elítéljük a támadást és az erőszak minden formáját, függetlenül attól, hogy milyen vallási közösségek ellen követik el a bűncselekményeket" - húzta alá a biztos. Emlékeztetett, hogy fejlesztési ügyekben az EU többszörös segítséget nyújt Nigériának, folyamatos politikai és emberi jogi párbeszédet folytat az ottani vezetéssel, és humanitárius segítséget is biztosít a régiónak.

Ahogy azt megírtuk, akár ötven áldozata is lehet annak a terrortámadásnak, amelyet egy katolikus templomban követtek el vasárnap Nigéria délnyugati részén, az Ondo állambeli Owo városában. Egyelőre nem tisztázott, hogy ki állt a támadás mögött, ráadásul míg Nigéria nagy része biztonsági problémákkal küzd, Ondo állam Nigéria egyik legbékésebb tagállamaként ismert. A térségben azonban a farmerek és a pásztorok közötti erőszakos konfliktus egyre inkább elharapódzik. 

KDNP: A támadás a keresztény hívők ellen irányult

Hölvényi György, a KDNP uniós parlamenti képviselője felszólalásában hangsúlyozta,

"ki kell jelentenünk: a pünkösdi ünnepi szentmisén elkövetett támadás a keresztény hívők ellen irányult".

A tömeges gyilkosság nem magyarázható a földművelő népesség és a nomád állattartók közötti konfliktussal - tette hozzá.

Azt mondta, az egyházi intézmények elsők voltak most is a segítésben, a támadás után a szomszédos szövetségi államban lévő Onithsa érsekség kórháza ötven ágyat ajánlott fel a súlyos sérültek ellátására. Felhívta a figyelmet, hogy az egyébként nyersolajban gazdag Nigériában az ukrajnai háború következtében duplájára emelkedett a gázolaj ára, a kialakuló energiaellátási válság miatt a kórházi eszközök működtetése óriási kihívássá vált.

Hölvényi rámutatott, hogy a nigériai kormány ígéretei ellenére a szélsőséges terrort nem sikerült megfékezni, a biztonsági helyzet egyre romlik, ami aláássa a fejlesztéspolitikában elért uniós eredményeket is.

"Európai politikusokként felelősséget kell vállalnunk a szenvedőkért. Fel kell hagyni a közömbösség által szült passzív diszkriminációval. Képviselőcsoportjainkban dolgoznunk kell azért, hogy az EP képes legyen fellépni a nyílt keresztényüldözéssel szemben" - hangsúlyozta a kereszténydemokrata képviselő.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!