Belarusz tüntetések: műsor közben vonult ki a stáb az állami tévéből
Az ellenzéki jelölt kész a hatalomátvételre
Belarusz tüntetések: műsor közben vonult ki a stáb az állami tévéből

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 08. 17.
A múlt heti választások után, amikor a fehérorosz választási iroda szerint fölényes győzelmet (80 százalékos) győzelmet aratott a 26 éve hivatalban levő Aljakszandr Lukasenka, tüntetők százezrei árasztották el Minszk és a nagyobb  városok tereit.

A demonstrálók elleni rendőri brutalitás és a hangos nemzetközi közvélemény tovább gerjesztette az utcai tüntetéseket, amelyekhez a fehérorosz polgárok sok helyen munkahelyi sztrájkkal csatlakoztak. Így tett egészen meglepő módon, a belarusz állami tévé stábja is, amikor a tüntetők elleni brutalitás miatt kivonultak az élő adásból. Az adás rendezője egy perces késéssel mentve a menthetőt ismétlést kapcsolt be a kivonult kollégák hűlt helyét mutató kép helyére.

Hétfő reggel az állami tévén már csak szöveges hírek futottak, a stúdió üres volt, mivel az állami televízió munkatársai ez idő alatt a csatorna épülete előtt sztrájkoltak.

Az ellenzéki jelölt kész arra, hogy átvegye a hatalmat

A Litvániába menekülő ellenzéki elnökjelölt Szvjatlana Cihanouszkaja egy videóbejegyzésben jelentette be, hogy készen áll arra, hogy Fehéroroszországot vezesse.

"Készen állok arra, vállalva a felelősséget,
hogy A nemzet vezetőjeként tegyem a dolgom ebben az időszakban"

- fogalmazott.

Szerinte elengedhetetlen, hogy a tüntetések lendületéből a lehető legtöbbet hozzák ki. A fegyveres erőktől azt kérte az ellenzéki jelölt, hogy álljanak át a tüntetők oldalára és ha ezt megteszik, akkor készek megbocsátani az eddigi brutalitásukat. Az internetes csoportok és a sajtóhírek szerint a héten még több tüntetés és demonstráció várható, amelyeken továbbra is Lukasenka távozását követelik a felvonulók. 

(Hetek/BBC) 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!