"Azért nem halt meg senki" - Hosszú Katinka a 7. helyen futott be címvédőként
A szövetségi kapitány reagált a visszalépését illető kritikákra is
"Azért nem halt meg senki" - Hosszú Katinka a 7. helyen futott be címvédőként

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021. 07. 28.
Hosszú Katinka letörten, de nem megtörve értékelte a tokiói olimpián nyújtott eddigi teljesítményét, azt, hogy 400 méter vegyesen vasárnap ötödik, 200-on pedig szerdán hetedik lett címvédőként.

"Azért nem halt meg senki"

- mondta a háromszoros olimpiai bajnok a magyar újságírókhoz érve egy mosolyt megengedve magának. - "Sajnálom, hogy pont egy olimpián esett meg, amikor így úszom".

Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy a májusi, budapesti Eb-n legerősebb számában, 400 méter vegyesen miért tudott két másodperccel jobb időt elérni, mint most az ötkarikás játékokon. Szerinte fizikálisan sokkal jobb állapotban van jelenleg, azóta öt kilót leadott, így papíron most kellett volna legalább két másodperccel gyorsabbnak lennie.

"Így biztosan nem tudom abbahagyni"

"Leúszom a 200 méter hátat. Persze nem az a 200 méter hát lesz, amit látni szoktak tőlem" - válaszolt arra, hogy az önmaga számára is csalódást keltő szereplés után a 200 méter pillangóhoz hasonlóan visszalép-e a negyedik számtól.

A magyar úszósport egyik legkiemelkedőbb alakja kifejtette, hogy

ha nincs a pandémia okozta leállás, akkor biztosan nem így úszik.

"Így biztosan nem tudom abbahagyni" - zárta szavait a 32 éves kilencszeres világ- és 15-szörös Európa-bajnok.

Szakmailag ment félre valami

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint nem mentális problémák voltak Hosszúval, hanem szakmailag ment félre valami.

"Ha valaki azt mondja, 4:32 perccel meg lehet nyerni a 400 méter vegyest és akkor az nem Hosszú Katinka lesz, azt kiröhögöm" - fogalmazott egyértelműen a szakvezető.

A kapitány Reagált a visszalépéssel kapcsolatos kritikákra

A szakember arról is beszélt, hogy méltatlannak tartja a kritikákat a 200 méteres pillangótól való visszalépésével kapcsolatban:

"A világ egyik legjobb úszója. Akármi történik, nem fogok rá rosszat mondani. Kilenc számban teljesítette az A szintet, ebből ötöt magától visszamondott. Tudtam, hogy a 200 méteres vegyes és pillangó közül az egyiket nem fogja úszni.

Ezért vállalom a felelősséget, de egy háromszoros olimpiai bajnoknak megadom a lehetőséget, hogy felmérje a mezőnyt, és annak fényében döntsön. Ezt megérdemli."

Hosszú utolsó tokiói versenyszámában, 200 méter háton - amelyben Rióban csak hat század különbséggel lett második - csütörtökön közép-európai idő szerint 13.09-kor kezdi meg szereplését az előfutamban, majd az elődöntőre pénteken, a fináléra pedig szombaton kerül sor.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!