„Az Úrtól volt erőm” – hátborzongató körülményekről számolt be a Hamász-fogságból szabadult túsz
„Az Úrtól volt erőm” – hátborzongató körülményekről számolt be a Hamász-fogságból szabadult túsz

Youtube/CBN Asia

2023. 12. 04.
Amikor a Hamász terroristái megtámadták a gázai határ menti izraeli kibucokat október 7-én, Jimmy Pacheko is túszul esett. A férfi több mint 50 nap után szabadult ki a fogságból, amiért Istennek adott háláját, és a napokban a sajtóval is megosztotta túlélésének történetét.

„Amikor kivittek a házból, nem számítottam arra, hogy életben hagynak, mert szemtanúja voltam, ahogy a munkaadómat kíméletlenül meggyilkolták” – emlékezett vissza Pacheko.

„Lövéseket hallottam egy másik házból. Üzenetet küldtem a feleségemnek a Fülöp-szigetekre, hogy vigyázzon a gyerekeinkre. A Hamász megkérdezte tőlem, hogy katona vagyok-e. Az egyik fegyvert automata üzemmódra állították, és addig lőttek a füleim mellett, amíg a lőszer ki nem fogyott. Ezután zúgó hangot hallottam a fülemben” – számolt be róla.

„Amikor pedig az ellátmányunk már fogyóban volt, egész napra csak egyetlen pitakenyeret adtak enni, de nem ettem meg egyben. Csak egy falatot kaptam be, amikor éhesnek éreztem magam"

- mondta.

„Amikor aztán wc-re kellett mennem, adtak egy darab vécépapírt, de nem használtam el, hanem a zsebembe rejtettem, hogy megehessem. Számomra ez volt az étel. Fogtam tehát a vécépapírt, és a nedves falra tapasztottam. Körülbelül 40 méterrel a föld alatt voltunk, így hideg volt, és a falakon lecsapódott a pára. Amikor a papír elég nedves lett, megettem. Ez töltötte meg az üres gyomromat és a szomjamat is oltotta” - magyarázta Jimmy a CBN-nek.

„A gyermekeim miatt erőre kaptam. Volt erőm vécépapírt enni, mert a gyerekeim miatt túl kellett élnem. Istenhez könyörögtem, mert 12 éves voltam, amikor apám meghalt, és így imádkoztam: 'Kérlek, ne tedd ezt velem. Kérlek, hagyj életben. Még ha 10 évig is maradok itt, csak hagyj életben" - fogalmazott.

Majd nagyjából másfél hónapnyi fogság után Jimmy bekerült a Hamász által szabadon engedett túszok első csoportjába. „Azt mondták nekünk, hogy elhagyhatjuk az alagutat, ahol fogva tartottak minket.  Ekkor elkezdtem sírni. Amikor először megláttam a Napot, és kijöttem az alagútból, egyszerűen csak letérdeltem és hálát adtam az Úrnak, azért, hogy újra megláttam a Napot és friss levegőt lélegeztem be.”

„Az Úrtól volt erőm, és a gyermekeim miatt. Most már érettebb és erősebb vagyok sok tekintetben.

Itt akarok maradni és tovább dolgozni, még azok után is, amit velem tettek. Gondoskodni akarok a családomról, mert nem akarom, hogy a gyermekeim olyan nehézségeket éljenek át, mint én gyerekkoromban. És szeretném megköszönni mindannyiuknak az imáikat” – mondta.

(CBN News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!