Ez egy véleménycikk.

Tulajdonképpen a meglepő ennek az ellenkezője lett volna. Az, ha a hagyományos európai népek kohéziójának fölbomlasztását eredményező migránsinváziót, LMBTQ és genderista nyomulást eltökélten támogató uniós hatalmi gépezet az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek jogvédelmének előmozdításával megerősíti a nemzeti közösségeket,

amelyeket ezzel szemben éppen páriává akar tenni a „nyitott társadalom” fedőnevű birodalmi hadművelet révén.

Ez a történet is jól példázza, hogy mennyire álságosak az euroföderalisták demokráciát, jogállamiságot, emberi jogokat „féltő” szólamai. Az európai népi kezdeményezés elutasításával nemcsak a nemzeti kisebbségeket, hanem a demokratikus akaratnyilvánítást is arcul csapták. Azt az intézményt, amit éppen az EU „demokratikus deficitjének” csökkentése érdekében a demokratikus részvétel eszközeként iktattak be az EU jogrendszerébe a 2007-es Lisszaboni Szerződéssel. Deklarálva, hogy ezzel az EU:

„megerősíti az uniós polgárság intézményét, és tovább fokozza az Unió demokratikus működését többek között azáltal, hogy kimondja, minden polgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen az Unió demokratikus életében az európai polgári kezdeményezés révén.”

A megfelelő számú aláírás 2018 tavaszi határidőre való összegyűjtése és az aláírások hitelesítése után a kezdeményezésről való állásfoglalás kialakítása a 2019-es európai parlamenti választások után fölálló új Európai Bizottságra maradt, aki feltűnően halogatta a kérdés napirendre vételét. Az időközben beütött koronavírus világjárvány szülte szükséghelyzet persze adhatott volna érthető indokot a halogatásra.

Azonban a Bizottságnak az egészségügyi válsághelyzetben is futotta az energiájából 2020 őszén az EU-ba történő tömeges migráció, továbbá az LMBTQ jelenség intézményesítésére szolgáló stratégiákat megalkotni.

Az úgynevezett kisebbségvédelem mára már szisztematikusan megerőszakolt tartalma tehát az EU szintjén ezen a két területen merül ki. Az odatartozóknak idestova több joguk lesz (sőt már van is), mint az európai nemzeti és nyelvi kisebbségek mintegy ötvenmilliós táborának. A „kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása” egyébként az emberi jogok részeként az EU alapértékeihez tartozik az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke szerint, amit most maga a saját „kormánya” tipor lábbal, a valódi kisebbségekkel szemben. Vajon ki vonja felelősségre?

Az Európai Bizottság arra hivatkozik, hogy a már „meglévő és a közelmúltban elfogadott uniós jogszabályok” megfelelően támogatják a kezdeményezés célkitűzéseit, ezért nem szükséges további eszközökön elgondolkodni. Amikor ilyeneket olvas a nemzeti kisebbségek sorskérdéseit egy csöppnyire is ismerő ember – különösen a kezdeményezés beadása óta az úzvölgyi katonatemetőben lezajlott atrocitások és alig néhány nappal a Békás-szoros Székelyföldtől való elcsatolása után –

csak dörzsöli a szemét.