Atv.hu: a pártok nemet mondhatnak Márki-Zay újabb követelésére
Atv.hu: a pártok nemet mondhatnak Márki-Zay újabb követelésére

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 01. 17.
Az atv.hu értesülései szerint a hétvégén újra találkozott a hat ellenzéki párt vezetője, Márki-Zay Péter nélkül, de a közös miniszterelnökjelölt tudtával.

A portál úgy tudja, hogy a találkozón a listaállítás volt a fő kérdés, és konszenzus látszik kialakulni abban, hogy az ellenzéki lista első 45 helyére nem kerülhetnek be azok a roma politikusok, akiknek mandátumhoz juttatását Márki-Zay Péter azt követően kérte a pártoktól, hogy lemondott a hetedik frakcióra vonatkozó kéréséről.

Az atv.hu úgy értesült: az ellenzéki pártok alapvetően 45 listás képviselői hellyel számolnak, és erre a forgatókönyvre készítik a közös listát is.

A pártelnökök abban állapodtak meg, hogy a listaállítás során három szempontot vesznek figyelembe: az előválasztás eredményét, a 2018-as és 2019-es választási eredményeket, és az elmúlt időszak kutatásait.

A fenti számítás alapján így áll most az egyes pártok várható listás helyeinek száma (az első 45 helyen:

  • DK 13-16
  • Jobbik 9-12
  • Momentum 7-8
  • MSZP 6-7
  • LMP 3-4
  • Párbeszéd 2-3

A portál a cikkben felidézi, hogy az ellenzéki pártok korábban egységesen nemet mondtak Márki-Zay Péter hetedik frakcióra vonatkozó tervére. Erről a közös miniszterelnökjelölt végül le is tett, de továbbra is listás helyeket kér a pártoktól. Márki-Zay Péter a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában elmondta: legalább három roma politikusnak kér listás helyet, és ha ezt nem kapja meg, a lehető leghangosabban fogja nyilvánosan elítélni az ezt akadályozó pártvezetőket.

Úgy tűnik, Márki-Zaynak ezt a követelését sem teljesítik a pártok.

Az atv.hu információi szerint a miniszterelnökjelölt által támogatott három roma jelölt a 46-50. helyek közé kerülhet fel a listára. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az eddig (rész) listát állító négy párt listáján nincs befutó helyen roma politikus, és úgy tudják, a listájáról még nem nyilatkozó Jobbik és DK esetében hasonló lesz a helyzet. Úgyhogy a Márki-Zay által támogatott roma politikusok vagy nagyarányú ellenzéki, vagy nagyarányú fideszes győzelem esetén kerülhetnek befutó helyre; 5-6 százalék körüli különbség esetén aligha.

(Hetek/atv.hu)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!