Bár a tények ismertek, nem árt, ha itt is ezekből indulunk ki: a minden eddiginél magasabb, 58 százalékos magyarországi részvételi aránnyal megrendezett EP-választáson a Fidesz a szavazatok 44 százalékával 2 millió 31 ezer voksot szerzett, míg 2019-ben a szavazatok 52 százalékát gyűjtötte be, ami akkor 1 millió 824 ezer voksot jelentett. Az egyébként is felfokozott várakozásokon felül szerepelt a Tisza Párt, amely 29 százalékot szerzett. A DK és az MSZP most együtt indult (plusz a Párbeszéd–Zöldek került fel a közös listára), ám 8 százalékkal éppen csak felét érték el a DK 2019-es szavazatainak. A Momentum szavazatai leharmadolódtak (3 százalék), így a párt a bejutási küszöb közelébe sem került, ahogy a Kétfarkú Kutya Párt sem (3 százalék), az 1 százalékot szerző Jobbik helyét átvette a belőle 2018-ban kiszakadt Mi Hazánk Mozgalom, akik bő 6 százalékot szereztek. Az LMP 1 százalék alatti eredménnyel szerénykedhet. A Fidesz így 11, a Tisza Párt 7, a DK–MSZP–Párbeszéd összefogás 2, a Mi Hazánk 1 mandátumot szerzett.
A kormánypártok ennek megfelelően sikerként kommunikálták az eredményt, hiszen bár százalékosan kevesebb szavazatot gyűjtöttek be és két képviselői helyet vesztettek, de – vélhetően a hatékony mozgósítás miatt – csaknem kétszázezerrel több szavazójukat tudták elvinni az urnákhoz. Orbán Viktor egyenesen úgy kommentálta a győzelmüket, hogy „bárki cserélne velünk Európában egy ilyen eredményért”. A leadott szavazatokból a miniszterelnök szerint kiderült, hogy még a „a magyar közvélemény, talán még a baloldaliak tekintélyes része is támogatta a kormányt” a háború elleni küzdelemben. „A béke melletti kiálláshoz szükséges megerősítést a kormányzat megkapta vasárnap”, tette hozzá a kormányfő az Indexnek.
A választás nagy nyertese a Tisza Párt. Bő 1,3 millió szavazat megszerzésével politikatörténelmet írtak Magyarországon. Magyar Péter politikai mozgalma gyakorlatilag három hónap alatt szívta el a levegőt a teljes baloldal elől és lett az ellenzék – most már hivatalos támogatottságban is megnyilvánuló – vezető ereje. Ehhez mérten a választás éjszakáján ismét arról beszélt, hogy pártot építenek és a NER egyetlen potenciális kihívójaként készülnek 2026-ra.