Alkotmányba foglalják az abortuszhoz való jogot Franciaországban
Alkotmányba foglalják az abortuszhoz való jogot Franciaországban

Illusztráció(Forrás: Shutterstock/vetre)

2024. 02. 29.
A francia szenátus is elfogadta nagy többséggel szerdán a kormány törvényjavaslatát, amely alkotmányba foglalja a nőknek a terhességmegszakításhoz "szavatolt szabadságát". A nemzetgyűlés már január 30-án megszavazta a szöveget.

A tényleges alkotmánymódosításról a két ház együttes ülésén, a Versailles-ban ülésező kongresszuson hétfőn szavazhat - jelezte szerda este Emmanuel Macron államfő az X-en. "A Nemzetgyűlés után a Szenátus is döntő lépést tett, amelyet üdvözlök. A végszavazásra március 4-re hívom össze a parlamentet a kongresszusban" - írta az elnök.        

Bár a szöveg megfogalmazása a "szavatolt szabadságot" illetően a jobboldal részéről ellenérzést váltott ki, a felsőházban többségben lévő jobboldali és centrista szenátorok

267 igennel ötven nem ellenében változtatás nélkül elfogadták a Nemzetgyűlésben megszavazott változatot.

A szenátusi vita megnyitójában Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter történelmi napnak nevezte a mait, amely Franciaországot "a világ első olyan országává teszi, amely alkotmányában védi a nők szabadságát ahhoz, hogy saját testük felett rendelkezhessenek".

Emmanuel Macron elnök 2023. március 8-án kötelezettséget vállalt arra, hogy a terhességmegszakítás jogát beiktatja az alkotmányba, miután az amerikai alkotmánybíróság döntése, amely megengedte az amerikai tagállamoknak az abortusz betiltását, aggodalmat váltott ki Franciaországban.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!