A tálibok lekapcsolták a TikTokot, mondván, nincs összhangban az iszlám szellemiségével és megrontja a fiatalokat
Hatalomra jutásuk óta először tiltanak be online felületet
A tálibok lekapcsolták a TikTokot, mondván, nincs összhangban az iszlám szellemiségével és megrontja a fiatalokat

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 04. 22.
Betiltotta a TikTok videómegosztót Afganisztán tálib vezetése - adta hírül az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap csütörtökön.

Inamullah Szamankáni tálib szóvivő a döntést azzal indokolta, hogy

az országban népszerű kínai videómegosztó tartalma nincs összhangban az iszlám szellemiségével, és "megrontja a fiatalokat".

Tavaly augusztusi hatalomra kerülésük óta a tálibok először tiltanak be online platformot, jóllehet, nem ez az első rendelkezésük, amellyel  igyekeznek a társadalmat az iszlám általuk vallott értelmezésével összehangolni.

Kormányra kerülésüket követően egyebek között bezáratták a lányokat oktató középiskolákat, márciusban pedig utasították  a kormányzati alkalmazottakat, hogy növesszenek szakállt, és öltözködjenek a helyi szokásoknak megfelelően.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!